Elérhetőségek

FEJŐS ÉVA

Itt tudsz nekem levelet/üzenetet írni:
E-mail: fejoseva@fejoseva.com

 



Hogyan született?

32. nap, harminckettedik könyv
SZÉLHÁMOS ESKÜ

Haha, sokan észrevettétek, hogy +1 játékunk lesz, vagyis van, mert a Szélhámos szerelem kétszer szerepelt? Úgy látszik, egészen beleszerettem a sorozatba, már csak azért is mondhatom, mert nyomdakész lesz hétfőre az ÖTÖDIK, jesszus, ötödik része is a sorozatnak! Tudjátok, kicsit értem is, hogy miért cserélgetik a streaminges sorozatok íróit időnként, már Bora éppen csak a holdon nem járt, hihi. De nagyon sokat tanulok a sorozat írásából, nagyon-nagyon sokat, amit a későbbi "szóló" regényeimbe is be tudok építeni.
Na de vissza a harmadik részhez (a képen az van ám előttem!), a Szélhámos eskühöz.
Bora és Ariel kalandjai az Australian Open egyik előtornájának helyszínén, a Nagy Korallzátonynál folytatódnak. Nem mondhatom, hogy az első két részben sok utazás volt, most viszont arra a helyszínre repítettem a főhőseimet és Titeket is, ahol csupán néhány napot tölthettem (a Nagy Korallzátony környékén), viszont sosem fogom elfelejteni, és mindig visszavágyom egy kicsit.

Szerepel ebben a részben egy másik menő teniszező, egy titokzatos apa, egy Instagram-királynő anya, egy chopper motor, egy gumimatrac... na jó, mindent nem mesélek el. Aki még nem tart itt, szerintem pótolja mielőbb, mert mindjárt itt az ötödik rész, a Szélhámos szereposztás! Sőt aki olvasta, annak is ajánlom az ismétlést :))

Megnézem a könyvet!
 

Hogyan született?

Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
FEJŐS ÉVA - Magyar