Szerelmesregényeim

Hotel Bali

Eper reggelire + Mi sem voltunk angyalok

Úgy kezdődött, hogy ültünk a párommal az olaszországi Venzone főterén, és a polgármesteri hivatal lépcsőjén ifjú házaspár sétált le, lent, a téren pedig a násznép várta őket. Ez a kép belém ragadt, és még magam sem tudtam, miként alakul majd a legújabb könyvem, de már a magam előtt láttam egy magyar újságírót, ahogy reggel, a nyitás után ott ül a kávézóban, ugyanannál az asztalnál, amelyiknél én, capuccinót kortyol, és elképzeli a saját esküvőjét... Aztán magam előtt láttam egy másik fiatal nőt, amint kilép Balin az irodájából a forró, párás, egzotikus kertbe. Ő volt Dóra, egy szállodát vezetett Balin, az istenek szigetén, amely Bangkok mellett nagy szerelmem lett Délkelet-Ázsiában, és ahová az első egzotikus utunk vezetett a párommal, hogy aztán még visszatérjünk oda, és azóta is folyton a Budapest-Denpasar repjegyárakat lessem az interneten... Az első fejezetek írásakor kialakult bennem, hogy három vagy négy női főszereplőm lesz (négyen lettek), akiket a múltjuk összeköt. És bár egymástól már rég távol élnek, de egyvalaki összeköti őket, akár akarják, akár nem... Ez a valaki Péter, a Balin élő Dóra tinédzserkori szerelme. A négy lány érettségi után megfogadta: tizenhét év múlva találkoznak, ha törik, ha szakad. És most közeleg a nagy találkozó... Bár nem krimi, mégis úgy írtam ezt a regényt is, mintha egy krimiben élnék. Meggyőződésem, hogy a tinédzserkori krimiírás, még az akkor félbehagyott regényeim is (amelyeket éppen a krimiszál miatt nem tudtam akkor még befejezni) nagyon sokat hozzáad a történetvezetésemhez. Hiszen minden regényemet, még ha éppen komoly romantikus szál van is benne, úgy írom, mint egy krimit, olyan a feszültség a könyvekben, de bennem is írás közben, mint ha egy krimiben élnék, és azt hiszem, a krimik eszköztárát is megszereztem az évek során.

A Hotel Bali helyszínei – mint ahogyan a Bangkok, tranzitéi és a többi, külföldön játszódó könyvemé is – természetesen valódiak. Hatalmas élvezet számomra, ahogy magam előtt látom újra a helyszíneket, a színeket, a fényeket, de olyankor, amikor írok róluk, az illatokat is érzem, és még akár Kuta beachen kalandozva a fantáziámban a szelet is érzem, a meztelen talpam alatt a homokot, őrülten jó így írni, hogy szinte azt mondhatom: újra ott vagyok a helyszínen. És vannak érdekes találkozások is. Például a párommal ültünk a Grand Inna egykori teraszán, oda jártunk görögdinnyedzsúszt inni, így ez a helyszín is bekerült a könyvbe, itt találkozik Dóra Iannal. Ez a tenyérnyi hely számomra a boldogság helye, és az élet úgy hozta, hogy 2015-ben, amikor újra Balin járhattam, éppen ebben a szállodában volt nagyon jó akciós szoba. Azóta is ide tértünk vissza, ami már nekem tulajdonképpen regényhelyszín, és néhány hétre évente az otthonom. (Mondtam már, hogy a keresetemet szinte a kezdetektől tárgyak helyett utazásra költöm? És visszatérni is szeretek, nemcsak új helyeket felfedezni. Szerintem a visszatérés egy igazi luxus a lelkünknek, talán a leges-legnagyobb luxus, amit csak adhatunk neki.)

A Hotel Baliban a nagy találkozás annyira izgalomba hozott és megviselt, hogy – persze nyáron dolgoztam rajta – amíg ezt a feszes részt írtam, többször tetőtől-talpig leizzadtam, és le kellett zuhanyoznom, átöltöznöm minden alkalommal, mielőtt folytattam volna a történetet.

Egyébként gyakran kérdezitek, mennyire kell a nyugalom az íráshoz. Én, amikor beindul egy történet és magam is kíváncsi vagyok a folytatásra, bárhol tudok írni. Valóban bárhol. A Bangkok, tranzit néhány fejezetét egy csatornahajó fedélzetén és szűkös kis kabinjában írtam Lyon közelében, a Hotel Bali jelentős részét pedig a pekingi olimpián, versenyszámok szünetében, vagy éppen a hazaúton, két férfi sportújságíró között a repülő középső ülésén, úgy, hogy a két szomszédom a fejem fölött vitatta meg a vízilabdameccsek eredményeit.

A Hotel Bali, ahogy már mondtam is, az első igazi szerelmesregényem, és hihetetlen nagy olvasótábort szerzett nekem. Valójában a szereplők – sok-sok könyv után először – a befejezés után is velem maradtak, és kikacsintásképpen egy-egy jelenetre vissza is térnek későbbi regényeimben. De nekik maguknak is kikövetelték az olvasók a folytatást. Így született meg az Eper reggelire, amit „megnyugtató befejezésnek” szántam, részint saját magam, részint az olvasók számára. És azután már tényleg csak fel-felvillant egyik-másik Hotel Bali-főhős a későbbi regényeimben, aztán valahogy leráztam őket. De mégsem. A fejemben úgy éltek tovább (igen, ez egy kicsit tudathasadásosan hangzik), hogy nem a legjobban alakul a sorsuk. Igyekeztem ezt elnyomni, volt más dolgom, mint hogy velük, korábbi regényszereplőimmel foglalkozzam, vagy legalábbis rajtuk, a „további” sorsukon törjem a fejem... De 2018-ban nem bírtam tovább, hogy elő-előtörtek, betolakodtak a gondolataimba. Mégsem normális, ha az ember azon agyal, hogy mi lehet az általa kitalált figurákkal! Így aztán teret adtam nekik újra, azt mondtam: utoljára! Hát akkor jöjjön elő Endrődi, jöjjenek a csajok: Dóra, Szilvi, Gabi és Judit. Mutassák meg, mi van még bennük. Hozzáteszem, nem olvastam vissza a korábbi könyveket (ezért aztán lett is hiba az Angyalokban, na nem nagy, de a Hotel Bali-rajongók észrevették), mert úgy éreztem, „adják azt” magukból, ahol most tartanak. Tudom, ismét mondom, tudom, hogy hülyeség, amit most írok, mert a regényhős a szerző fantáziájában születik meg, és addig „él”, amíg a regénynek nincs vége. A Hotel Bali szereplői azonban túlmutattak egyetlen regényen, és végigvezettek egy úton. Talán azért is, hogy az olvasók megérezzék: a nagy szerelemben is vannak mélypontok, holtpontok, ahonnan nagyon nehezen, de vissza lehet – és sok esetben vissza is kell – kapaszkodni a csúcsra. A Mi sem voltunk angyalok ennek a mélypontnak a legmélyebb pontjáról indul, és volt is bennem fájdalom, hogy hogy a fenébe juthattak el abból az euforikus boldogságból ide a hőseim... annál jobb viszont elindulni felfelé.

Azt hiszem, most már elbúcsúzhatom a Hotel Bali karaktereitől, most úgy érzem, a Mi sem voltunk angyalok a „trilógia” lezárása.

Megnézem a könyveket!
Hotel Bali

Eper reggelire

Mi sem voltunk angyalok