Kisiskolásként éreztem meg, micsoda fantasztikus érzés, amikor saját világot teremtek meg azzal, hogy történeteket találok ki és vetek papírra. Tinédzserként már nemcsak novellákkal, hanem regénykéziratokkal is próbálkoztam, de a legtöbbet akkor még nem sikerült befejeznem, sőt... De amikor elakadtam, félretettem a kéziratot, és belekezdtem egy újba. Szép lassan elkezdtem megtanulgatni a történetvezetést – rengeteg olvasás mellett, hiszen a leginkább a könyvekből lehet tanulni –, beleszerettem a krimibe, mint műfajba, faltam a regényeket, és írtam a sajátjaimat, tanulás és a kézilabdaedzések mellett ez jelentette számomra az igazi kikapcsolódást. Utazni vágytam, de rájöttem, hogy csak meg kell találnom a könyvespolcon azokat a regényeket, amelyek elutaztatnak. És új történetekben akartam élni, amelyeket saját magam igyekeztem megteremteni.

Hosszú éveken át, még újságíró koromban is írtam magamnak a regényeket, novellákat. Néhány barátom és a családtagjaim megkapták olvasásra, és a hónapok, évek során ők lettek a biztos olvasótáborom. Jó, nem voltak sokan, úgy négyen-öten, a véleményük számított (főleg mert bátorítottak és várták az újabb kéziratot), de alapvetően akkor is saját magamnak írtam. Gondoltam rá, idővel jó lenne könyv formájában viszontlátni a történeteimet, de nem volt bennem türelmetlenség, hiszen nem a kiadás volt a cél, nem a megjelenésre fókuszáltam, hanem arra, hogy micsoda szuper dolog benne lenni egy történetben.

Azért 1999-ben, amikor a Holtodiglan című kalandregényem (bővebben a könyveimnél olvashattok róla) elkészült, elküldtem egy kiadónak, és szinte rögtön szerződést kínáltak. A Holtodiglan később hozta meg a sikert számomra, amikor 2013-ban Most kezdődik címen a saját kiadómban, az Erawanban jelentettem meg. De előtte még volt az Ulpius-korszak 2008-2012 között, 2013-tól pedig, az Erawan létrehozásától kezdve a regényeimet, a magazinomat és nekem tetsző külföldi regények magyar fordítását a saját kiadómban jelentetem meg.

2026 - egy új kezdet

Amikor 14 évvel ezelőtt eljöttem a Centraltól (a Nők Lapjától), már volt mögöttem tíz sikeres regény az Ulpiusnál, és egy nagy álmot dédelgettem: saját kiadót felépíteni.
Azt éreztem, hogy ha már történeteket írok, akkor szeretném azt is tudni, hogyan születnek meg a könyvek, hogyan lesz egy kéziratból borító, papírillat, dedikálás, közösség.
Az Erawan így lett több mint kiadó. Otthon lett, műhely, kaland.
A majdnem 14 év alatt több mint száz könyv, ebből 40 saját regény született az Erawanban.
Rengeteg szerző, rengeteg olvasó, rengeteg tanulás jellemezte ezeket az éveimet, de hát emlékeztek Ti is, ugye? Arra a napra, amikor elindult és pár perccel később össze is omlott a saját első webshopunk... Arra a vasárnapra, amikor sokatokat ebédkor hívtam, vajon akkor rendeltetek, fizettetek, vagy nem? - mert a shopban semmit sem láttunk az összeomlás napi vásárlásokból. Azokra az olvasótalálkozókra, ahol annyit nevettünk. A gyönyörű, fényes könyvekre, de a hibákra is: elrontott nevekre, elcserélt fülszövegekre, elírt árakra - volt itt minden, ami hiba csak előfordulhat a könyvkiadásban. De ezek az évek is isteniek voltak. Mennyit tanultam a könyvekről, olvasókról, szerzőkről!
Szép volt, de a korábbi formában vége van. 

Mert most valami különös történik: a Fejős Éva Könyvek a Central Kiadói Csoport tagja lett.
Hazatértem.
De nem ugyanaz az ember tér vissza, aki elment.
Most már nemcsak író vagyok, hanem kiadó is.
Nemcsak történeteket mesélek, hanem könyveket és szerzőket építek fel.

És talán most van először úgy igazán helyén minden: a régi kollégák, az új álmok, a sok tapasztalat, a rengeteg olvasó, aki végigkísért ezen az úton.
Az új korszak első - saját - kötete a Minden rendben, csak eltűnt a nagyapám.
Ez egyébként az ötvenkettedik könyvem: három generáció története.
Szerelem minden életkorban, eltűnés… hazatalálás.
Valahogy szimbolikus, nem?
Nem lezárás ez, nem is fordulat, hanem inkább olyan, mint amikor egy regényben rájössz: eddig is ide tartott a történet, ide vezettek a szálak. 

Köszönöm, hogy velem jöttetek.
Most együtt lépünk át egy új fejezetbe!

Hivatalos közlemény

A visszajelzések szerint ezért szeretitek a regényeimet:

A hőseim bátrak, és bátorságot adnak nektek a kisebb-nagyobb döntésekben, sokszor ismertek magatokra bennük. Sokszor írtok arról, hogy a regényeim begyógyítanak bennetek egy-egy sebet, és amíg a történetben éltek, addig úgy érzitek, mintha nyaralnátok. A távolabbi tájakon játszódó történeteimet pedig azért is szeretitek, mert ha nem jut idő, pénz utazásra, akkor is olyan érzésetek támad, mintha ti is ott lennétek a szereplőimmel. Gyakran írtok arról is, hogy kedvelitek, amiért modern, mai a regényeim nyelvezete, és amikor megszólal egy szereplő, akkor akár ott, a szobában is megszólalhatna, mellettetek. Sőt már azt is mondtátok nem egyszer, hogy „egy Fejős Éva-regényhős bármikor benyithat a szobánkba”.

Miben hiszek?

A kreativitásban, az álmok valóra váltásában, abban, hogy nem a célhoz jutás (vagy nemcsak), hanem az odavezető út is élvezetes. Hogy a kudarcokból fel lehet állni, hogy az álmokat nem kell feladni, hogy nem mindig a legrövidebb utat érdemes választani. Hiszek abban, hogy egy döntést meghozni sokkal jobb, mint azt halogatva csak álmodozni a boldogságról. Hiszek a határidőkben, a pontosságban, a szabadságban, és abban, ha mindent megteszel a célodért, akkor a szerencse is melléd áll.