Gyerekkorom óta történeteket, novellákat, regényeket írok. Az írás, a karakterek megteremtése, a kitalált történetek papírra vetése mindig egy másik világba repített, az írás, regényírás nélkül már nem tudnék élni. Ebbe a világba hívlak téged is, amelyben már több százezer olvasóm talált menedéket a hétköznapok elől, találtak megnyugvást, töltődtek fel, vagy éppen erőt kaptak életük fontos döntéseihez a bátor regényhőseimtől.
Szabadúszóként kezdtem az újságírói pályafutásomat, később – 11 évig – a Nők Lapja szerzője voltam, egy riportsorozatomért Minőségi Újságírásért-díjat kaptam 2003-ban. 2013-ban létrehoztam a saját könyvkiadómat, és ma már a saját regényeim mellett mások könyveit is megjelentetem. A napokban jelenik meg a vicces és szexi Szélhámos sorozatom negyedik része Szélhámos csábítás címmel, és már dolgozom a következő regényemen.
Mimi ismét a pácban! A huszonegy éves cirkuszművészeti hallgató, Schubert Mimi nemrég másodállást vállalt egy Fejős Éva regényhősnél, a Nápolyi vakációból is ismert Ilonkánál.
Mimi ismét a pácban! A huszonegy éves cirkuszművészeti hallgató, Schubert Mimi nemrég másodállást vállalt egy Fejős Éva regényhősnél, a Nápolyi vakációból is ismert Ilonkánál.
Egy rejtélyes levél. Egy eltűnt nagybácsi. Egy mexikói kaland, ami megváltoztatja az életedet.
Egy rejtélyes levél. Egy eltűnt nagybácsi. Egy mexikói kaland, ami megváltoztatja az életedet.
Fehér Roland sztárnyomozó, a gyilkossági ügyek felgöngyölítésének avatott szakértője, TikTok-sztár.
Fehér Roland sztárnyomozó, a gyilkossági ügyek felgöngyölítésének avatott szakértője, TikTok-sztár.
Bora terhességi tesztjének eredményét látva, a lány anyja egy esőerdős bejelentkezésekor közli, hogy Arielnek és Borának meg kell bizonyosodnia arról, hogy felnőttek, és a szerelmük kiáll minden próbát.

Mimit, a főiskolás lányt a nagynénje ajánlja be abba a nyomozóirodába, amit szinte minden Fejős Éva-olvasó ismer
Mimit, a főiskolás lányt a nagynénje ajánlja be abba a nyomozóirodába, amit szinte minden Fejős Éva-olvasó ismer
Fejős Éva rockregényében bármi előfordulhat. Olyan történet ez, ami biztosan megtáncoltatja a szíved!
Fejős Éva rockregényében bármi előfordulhat. Olyan történet ez, ami biztosan megtáncoltatja a szíved!
Ugye emlékeztek még Fodros Balázsra? Igen, ő az a fiatal óbudai ügyvéd a Bécsi útról, aki felderített egy környezetvédelmi bűncselekményt.
Ugye emlékeztek még Fodros Balázsra? Igen, ő az a fiatal óbudai ügyvéd a Bécsi útról, aki felderített egy környezetvédelmi bűncselekményt.
Néha festek, mert kell az íráshoz - ilyenkor formálódik bennem egy-egy történet.
A 2022-es kiállításom után - amit az Abigail Galéria rendezett - többen szerettetek volna tőlem nem milliós áron festményt venni. Néhány képemtől meg is váltam/válok, ezeket kérhetitek a szeretteitektől szülinapra, nászajándékba, bármilyen alkalomra, ha szeretnétek otthonra egy igazi Fejős Éva-festményt. Mindegyik vászonra festett akrillal. Méretet és árat érdeklődésre adok meg, a fejoseva@fejoseva.com címre írjatok!
Már hozzáférhetsz a Fejős Éva regényírói és a könyvkiadói tréningekhez!
Szeretnél meghívni előadónak a következő rendezvényedre, szeretnél egy olvasótalálkozót szervezni?
Szeretnéd, ha inspirálnám a jelenlévőket a saját és regényhőseim olykor humoros, máskor nagyon tanulságos, de mindenképpen utazós, kikapcsolós történeteivel?
Fejős Éva vagyok, 41 megjelent, több mint egymillió példányban eladott regény szerzője.
Ha tematikában gondolkozol, akár ezek közül is választhatsz:
Megváltoztathatja-e egy regényhős az egész életedet?
Olvasás, bátor regényhősök, fontos döntések: a kezedben az életed!
Utazz velem!
A világ számos pontján a regényhőseimmel és velem, rengeteg utazós történet, kulisszatitkok, és tippek, hogy hogyan tudnál Te is belevágni!
Minden az újság- és regényírásról
A vicces próbálkozásoktól a kiadásig és a sikerig – hogyan fordíthatod le ezt a te életedbe, hogyan hozhat neked is sikert az út, amit eddig bejártam?
Fontos teendők, átgondolnivalók az írás megkezdése előtt
Milyen legyen az első mondat, az első bekezdés, az első fejezet?
Karakterépítés: kezdjük a főhőseiddel!
Karakterépítés: a mellékszereplőid jelentősége, felépítése
Karakterépítés: mellékszereplőből főhős? És fordítva?
Karakterépítés: milyen legyen a szereplőid “saját” hangja?
Mitől válhat élővé, szinte ismerőssé az olvasó számára egy-egy regényhősöd?
Karakterépítés: hogyan építsd fel a hőseidet, ha egy könyvsorozatot tervezel velük?
1.9 Karakterépítés: hogyan különböztesd meg egymástól a regényedben a hasonló karaktereket?
Beleszerethet-e egy regényíró a saját regényhősébe?
Legyen vázlatod, amit követsz írás közben, vagy engedd szabadon a történetedet?
Mennyi leírást használj? Hogyan veszi át a leírás szerepét például a párbeszéd?
Egy rejtélyes levél. Egy eltűnt nagybácsi. Egy mexikói kaland, ami megváltoztatja az életedet.