Megjelent a Fejős Éva magazinban 2017-ben

Egyszer éltem meg hurrikánriadót és kijárási tilalmat, de az végül is egy megkönnyebbüléssel és koktélozással végződött a varázslatos St. Maarten szigetén. Most viszont a gyönyörű karibi szigetnek nem kegyelmezett minden idők legkegyetlenebb hurrikánja, Irma. Vitai Gabival anno a Párizsból St. Maarten szigetére tartó repülőn találkoztunk, most pedig sajnálatos apróból találkoztunk: a hurrikán pusztításáról, illetve a Paradicsom újjászületéséről is mesélt.

Fejős Éva írása

Az a bizonyos hurrikánriadó végül “fals” volt néhány évvel ezelőtt, de azért lehetett mégis tartani tőle, mert nem sokkal korábban a Gonzales nevű szélvész letarolta a fél szigetet, felkapva annak a hotelnek a tetejét is, ahová eredetileg a foglalásunk szólt. Pár hónappal később sem tudták még fogadni a vendégeket. Novemberben érkeztünk, és bár jó meleg volt, egyik reggel arra ébredtünk, hogy elrendelték a kijárási tilalmat, és senki sem hagyhatja el a hotelt. Voltaképpen erre az élményre épült a Száz Éjjel Ügynökség kulcsjelenete is, a hurrikán, amit továbbgondoltam. Persze csak addig volt mindez “jó”, amíg a képzeletemben létezett. Akkor, annak idején a hotelünk bárjaiba, kaszinójába tereltek bennünket, odakint csend volt és borús minden, bent sok kapatos amerikai vendég. A várakozást éreztük a levegőben. Valami lesz, de nem tudjuk, mi… Aztán végül egy kétnapos, kiadós vihar jött, és szerencsére nem hurrikán pusztított.

A legszebb naplementét követte a szélvihar

Vitai Gabriella, akit az odavezető repülőúton ismertem meg, és aki tizenkét éve él a szigeten (saját szépségszalonját vezeti) azt mondja, ők már a párjával átéltek legalább három hurrikánt. Csakhogy ilyen pusztító erejűvel még sosem találkoztak, mint amilyen Irma, a 2017 szeptemberében tomboló vihar volt.

– Mi a szigeten mindig figyeljük az időjárás-előrejelzést, főleg az esős évszakban, hurrikánszezonban (augusztus és október között), van a telefonomon egy hurrikánapplikáció is – meséli Gabi. – Most is tudtuk előre, hogy Irma közeledik, de arról elképzelésünk sem volt, hogy valójában mit is jelent a legerősebb, ötös fokozat. Természetesen már volt egy kis rutinunk, és mint minden lakos a szigeten, mi is előre megvettük a legfontosabb száraz élelmiszereket, amelyeket hűtő és áram hiányában is lehet fogyasztani: kenyeret, májkrémet, konzerveket, ivóvizet, és mosdóvizet szintén tartalékoltunk. Elemekkel, aggregátorral készültünk. A korábbi hurrikánok, amelyeket átéltem, inkább csak azzal jártak, hogy megremegett az ablak, bár Gonzales tönkretette a természetet. Bevallom, most is arra számítottunk, hogy majd megtépázza a fákat, bokrokat, a növényeket Irma, de hogy ekkora kárt okoz, azt nem is sejthettük előre.

Estétől már kijárási tilalom lépett életbe, mondja Gabi, és hozzáteszi, hogy természetesen a rendőrök és a katonák folyamatosan ellenőrzik ilyenkor, valaki nem szegi-e meg a tilalmat.

– Tudod, mi a furcsa? Életem leggyönyörűbb naplementéjét fotóztam aznap. Itt élek tizenkét éve, és ilyen csodálatos még sosem volt a természet –mutatja az aznapi naplementekor készített fotóit beszélgetőtársam. – A levegő fülledt volt és nagyon meleg, a tenger sima, mint a tükör. Vészjósló volt a csend, még a madarak is hallgattak, gondolom, búvóhelyet kerestek. Tudtuk, hogy éjjel jön majd a hurrikán. A mi lakásunk biztonságos sokakéhoz képest, mert betonépületben van, ezért átjött hozzánk egy család egy hároméves gyerekkel, illetve a párom volt felesége is a gyerekeikkel. Arra készülhettünk, hogy minket fog elérni a hurrikán szeme, ami nagyon veszélyes és kiszámíthatatlan, tehát mindenki a legbiztonságosabb helyet igyekezett választani.

“Adok 45 percet, mentsd az életed”

Gabiék mindannyian lefeküdtek este aludni, bár egyikük sem volt nyugodt. Készültek rá, hogy éjjel fel kell ébredniük. Hajnali kettőkor keltek, még mindig súlyos volt a csend, megitták az “utolsó” kávét, megnézték, folyik-e még a csapból a víz (már elzárták), áram még volt. Két órát ültek ébren várakozva.

– Hajnali négykor erősödött fel a szél, de annyira, hogy a fülünkben nem tudtuk elviselni a nyomást bent a lakásban, a bedeszkázott ablakok mögött. 340 km/h volt a sebessége, szinte megsüketített minket. Az ablakainkat vastag deszkák védték, jól is tettük, hogy bedeszkáztuk, mert később láttuk, hogy a hurrikánredőnyöket mindenhol elvitte a szél. Végül mindannyian bevonultunk a lakás egyetlen ablak nélküli helyiségébe, ami nagyjából tíz négyzetméteres. Hála az égnek, hogy volt egy ilyen szobánk – mosolyog szomorkásan. – A szélvésszel jött a borzalom. Azt hallottuk, hogy bútorok, hűtők csapódnak az ajtónak, ablakoknak, a falnak, amit csak lehetett, felkapott a hurrikán, a felső szinteket sok házban teljesen lebontotta. Olyan zaj volt, mint amikor falak dőlnek ki körülötted.

A pusztítás első felvonása másfél órát tartott. Utána rövid szünet következett.

– Akkor voltunk a hurrikán szemében. Mint amikor a természet azt mondja neked: adok negyvenöt percet, csend lesz és nyugalom, gondoskodj magadról, mentsd az életedet. Gondold át, mi a fontos, mentsd magad és a szeretteidet, ha még nem tetted. Ugyanis súlyos, nyomasztó csend és szélcsend lett – emlékszik vissza a fiatal nő. – A harmadikról gyorsan le is szaladt egy család két kisgyerekkel, mert a hurrikán rettenetes pusztítást végzett a lakásukban. Alighogy bejöttek ők is a “biztonságos” szobánkba (akkor már tizenketten voltunk), kikerültünk a hurrikán szeméből, és újra lecsapott a természet. A szél hatalmas konténereket emelt meg, kanapék, háztartási gépek röpködtek a levegőben, másnap láttuk, hogy a hurrikán szó szerint széttépett sok családi házat a szigeten… Aztán amilyen gyorsan érkezett, olyan gyorsan vége lett. Délután egykor mertünk a párommal kióvakodni a lakásból, és döbbenten láttuk, hogy a hurrikán erkélyeket szakított le, oszlopokat döntött, a medencékben fotelek, ételmaradékok, hűtők landoltak. A legszörnyűbb volt meglátni a szőnyeget, amin a barátnőmék lakásában pár nappal korábban a gyerekével játszottunk, most ott lebegett a medence vizén, meg a kislány babája is, kitört lábbal. Akkor éreztem meg, hogy mindez valóság, és hogy most már soha többé nem lesz olyan az életem, a sziget, a szigetünk, mint korábban.

Az elveszett Paradicsom

Gabiéknak szerencsére nem esett bajuk, bár a szalonja nagyjából a földdel egyenlő. De azt mondja, nem ez a legfontosabb. Azért jött haza néhány hétre, mert most, amikor még étel is csak jegyre van a szigeten, nem akarta mások, olyanok elől elvenni, akiknek nincs második otthonuk – neki az egyik otthona mindig Magyarország marad. Persze nem sokáig fog itt maradni, a visszaúti jegye október végére szól, de azt mondja, a sziget újjászületésére még sokat kell várni. Egyelőre az út szélén sorakozó villanyórák, vízórák ledőltek, kiszakadtak, nem nagyon van élelmiszer, nincs áram, nemigen van tiszta víz, a fertőzések esélye is nő, különösen most, hogy esős évszakban a szúnyogok is életképesebbek.

– A helyi lakosok közül sok nő, akinek élnek rokonai a környező és kevésbé érintett vagy esetleg érintetlen szigetek valamelyikén, már el is utazott, mert megszűnt a hotelekben a munkalehetőség – mondja Gabi. Én is láttam, hogy az egyik kedvenc hotelem év végéig minden foglalást lemondott, és a befizetett pénzeket visszatérítik. – Most persze az építőiparban lesz munka, de valószínűleg inkább a férfiaknak. A nagy szállodákat láttam, úgy néz ki egyik-másik, mintha bombatámadás érte volna. A sziget a turizmusból él, de ahhoz, hogy újra feléledjen a turizmus, szinte az egészet újjá kell építeni. Az egyetlen remény, hogy lesz egy nagy regatta márciusban, és azt nem törölték el. De addig minden eseményt töröltek.

– Milyen érzéssel mész vissza?

– Gyomorgörccsel. Szinte az összes barátunk elutazott ideiglenesen, elsősorban azért, hogy ne vegyünk el ételt vagy bármilyen gyorssegélyt a helyiektől. De azért bűntudatom van, hogy én itt ülök ebben a kis lakásban, ahol még ha kell, fűteni is tudok, miközben a helyiek rémes körülmények között próbálják újrateremteni az életüket és az imádott szigetüket. Viszont az biztos, hogy majd akkor segítek, amikor októberben visszamegyek. Munkalehetőséggel, meg amivel tudok. Lesújtott a természet, de mindannyian, akik imádjuk a szigetet, azon vagyunk, hogy újra visszahozzuk a Paradicsomot. Még akkor is, ha soha többé nem lesz ugyanolyan számunkra, akik átéltük ezt a hurrikánt, mint amilyen korábban volt.