A Changi repteret már egész jól ismertem, de hiába kérdezgették tőlem sokan, hogy jártam-e már Szingapúrban, fürödtem-e már a világ egyik legikonikusabb medencéjében, a világhírű szngapúri hotelben, mindig a fejemet ráztam. Aztán amikor a bangkoki vízumunk lejárt, és el kellett hagynunk Thaiföldet, hogy még aznap visszatérhessünk, Szingapúrra esett a választásunk, és nem bántuk meg.

Fejős Éva írása

Aki olvasta a Szeretlek, Bangkok című könyvemet (vagy most olvassa, új kiadásban), tudja, hogy a bangkoki teleken jó barátommal, R. Kövér Balázs volt újságíró, most angyalterapeuta kollégámmal osztoztunk a thai fővárosban, mi stabilan kint voltunk, a többi barátunk és a párom pedig meg-meglátogattak minket. A vízumunk is le-lejárt, és ilyenkor el kellett hagyni az országot. Így jártunk Kambodzsában, Malájziában és Szingapúrban is. Szingapúrról egyébként azt hittem, hogy “egynapos” hely, de tévedtem.

Mindig hőség van

Érkezéskor olyan magas a páratartalom, hogy folyamatosan szitál a pára, finomabb bevonatot képez a bőrömön, mintha eső lenne, és harmincöt fok fölötti hőség tombol, süt a nap, közben súlyos a levegő a párától. Nekem ez a klíma a kedvencem, de ha valaki nem kedveli, akkor alaposan tanulmányozza a weather2travel.com oldalt, hogy mikor érdemes Szingapúrba utazni. Meleg mindig lesz, de esetenként nem ennyire párás az idő.

A reptérről kopott taxival gurulunk be a városba: érdekes anomália, hogy a vadonatúj, csillogó-villogó toronyházak tövében régi, de tiszta taxik parkolnak – illetve nem is parkolnak, úgy kell vadászni őket. A legmenőbb utca az Orchard Road, elég drága üzletekkel, nagy élettel és forgataggal. Mivel a város nagyon fontos gazdasági központ, rengeteg külföldi dolgozóval, vendégmunkásokkal, ezért megmutatja az idelátogatóknak a különböző nemzetek békés együttélését.

Ne rágózz, ne cigizz, ne szemetelj!

Szingapúron érezni a gyarmati múltjában szerzett eleganciáját. Fontos szabály, hogy nemcsak nincs szemetelés, hanem már a reptéren is figyelmeztetnek, hogy a rágógumizás is tilos. Ugye ebből is következik, hogy bármit eldobni, utcán enni-inni, cigizni tilos. Ezért aztán szinte enni lehet a járdáról, az utcákat mindenütt bevásárlóközpontok szegélyezik, sőt amikor kiszállunk a taxiból, és lenézünk a metróba, vagyis a föld alá, majd még metrózunk is egy kicsit, döbbenten látva, hogy minden metrómegálló egyben bevásárlóközpont is, és kell némi helyismeret, mire az ember kikeveredik az ázsiai- és világmárkák boltjai közül, hogy felmenjen az utcára, vagy visszatérjen a metróhoz. Mire megteszünk néhány megállót, kicsit úgy érezzük, hogy Szingapúr egy csillogó-villogó nagy pláza, pálmafákkal, plázákban kanyargó kis folyókkal és vízesésekkel, pálmafákkal és pazar belsőépítészetű üzletekkel.

Medence (majdnem) a felhők fölött

Mostanában ez a sláger: a Marina Bay Sands Hotel, amelynek tetejéről csodálatos panoráma nyílik a kikötőre. 2010-ben nyitották, és több mint kétezerötszáz(!) szobája van, hatalmas bevásárlóközpont, jégpálya, éttermek, kaszinó is tartozik hozzá, de a fő attrakció részint a tetőteraszon lévő kilátó, másrészt (és elsősorban) a szálloda különleges medencéje, amelynek szélére kikönyökölve úgy érezhetjük (legalábbis a fotók alapján), hogy az egész városállam a könyökünk alatt hever. A medence csak a szállóvendégeknek áll rendelkezésükre, és mivel a mi gépünk reggel érkezett és este repülünk is vissza Bangkokba, sajnos nem áll módunkban ezt a fantasztikus élményt megszerezni. Olvastam, szemfülesek fellógnak a tucatnyi lift valamelyikével, de egyrészt eléggé bonyolult kijátszani az őröket (a tetőteraszra, ahová bizonyos díj ellenében – nekünk, ha jól emlékszem, tíz dollár körül volt fejenként – másik liftek visznek), másrészt milyen kínos lehet, amikor kidobják az embert. Szóval ez a beszökés nem az én világom, de a kilátóteraszon is nagyszerű az élmény.

Őserdő a város közepén

Ha már itt járunk, ki nem hagynánk a Singapore Flyert, a világ egyik legmagasabb óriáskerekét, amely a Marina-öbölben található, és ha jó időjárást fogunk ki, akár még a maláj szigetekig is elláthatunk (mi nem látunk el odáig, legalábbis nem tudunk róla, hogy odalátnánk)… Egyébként hasonló az élmény, mint a London Eye-on, persze más környezetben. Sajnos nem jut viszont időnk az állatkertre, pedig hatalmas őserdővel és egzotikus állatokkal várja a látogatókat, állítólag a tervezők az állatok eredeti életkörülményeit és tereit igyekeztek megteremteni, tehát semmiképpen sem lesz szomorú az állatkerti élmény. Aki Szingapúrban éjszakázik, az állatkert melletti szafariparkot is meglátogathatja, az éjszakai szafariról sokaktól hallunk, és kicsit szomorúak is vagyunk, amiért az éjjel már a repülőn ér bennünket.

Gasztroélmény, minden áron, mindenkinek

Bár Szingapúrral kapcsolatban mindenki megjegyzi, hogy “nem a kispénzű turistáknak való”, az a jó hírem, hogy a neten lehet viszonylag normális áron szállást foglalni (akár lakást is), és hogy az ételek színesek, változatosak, megtaláljuk itt a maláj, a thai, az arab konyhát is (számomra nem derült ki egyébként, hogy milyenek a tipikus szingapúri ízek, valószínűleg ugyanolyan kavalkád jellemzi, mint magát a városállamot), és a food court-okban, a bevásárlóközpontok étteremszintjein teljesen elfogadható áron is nagyon finom ételeket kóstolhatunk. Sőt a kínai negyedben (ami a nevével ellentétben csak néhány utca) és az arab utcában is megtalálhatjuk kedvenc ízeinket, vagy éppen teljesen egzotikus ételeket, elfogadható áron. Aki pedig eldöntötte, hogy kirúg a hámból, kedvére válogathat az elegáns éttermek között, az biztos, hogy a minőség ártól függetlenül kiváló, mi is egy jó maláj egytálétellel búcsúzunk Szingapúrtól, azzal az elhatározással, hogy az állatkert és a szafaripark miatt megéri majd legközelebb itt egy “stopover”, vagyis egy egy-két napos megszakítás, ha az utunk éppen arra visz, és leszáll a gépünk a Changi reptéren.

Cölöpházak helyén csillogó felhőkarcolók

Szingapúr utcái bő száz évvel ezelőtt hasonlóak voltak a mai, már szintén csak mutatóban lévő bangkoki cölöpházakhoz. A fejlődés a brit gyarmatosításnak köszönhető, a városállam brit gyarmatként hihetetlen gyorsasággal kezdett fejlődni. Manapság Szingapúr nemcsak Délkelet-Ázsia, hanem a világ egyik gazdasági-pénzügyi központja. Képzeljük el: itt nincs korrupció, minden tiszta, és világviszonylatban a legkevesebb bűncselekményt itt követik el. Ráadásul az európai munkavállalókat is szívesen fogadják: a bankszektor várja a szakembereket, de az egészségügyben dolgozók is sikerrel boldogulhatnak a városállamban, ahol  a hazai bérek többszörösét is lehet ugyanazzal a munkával keresni, igaz, az élet nem olcsóbb mint nálunk, főleg ha a lakásbérlés költségeit nézzük.