Egy parti, ahol minden megváltozik
Bemutatom a Születésnap szerzőjét

”Vajon mindenki az, akinek látszik?”

Szénási Kriszti, a hamarosan megjelenő Születésnap című könyv szerzője “multis” karriert adott fel az álmai megvalósításáért. Ma sikeres mentáltréner, és már a második regényét írja. 

– Mivel foglalkozol pontosan? Hogy képzeljük el ezt a gyakorlatban?

– Eredeti végzettségem szerint bölcsész-pedagógus vagyok, nyelvtanárként kezdtem pályafutásomat, majd nyelvtudásom révén több, mint tíz évig multinacionális környezetben tevékenykedtem, különböző pozíciókban. Mindig is olyan munkaköröket választottam, amelyekben egyszerre volt jelen a másoknak való útmutatás és a kommunikáció.
Közel másfél évvel ezelőtt költöztem haza Ausztriából, ahol hat évig éltem és dolgoztam. Ekkor fogalmazódott meg bennem, szeretnék célzottabban arra fókuszálni, hogy tudásommal másokat segíthessek. Már Bécsben elvégeztem egy Mentáltréner képzést, és idehaza is hamar a felnőttképzés-tanácsadás-mentálhigiéne területén találtam magam. Feladtam a multis állásomat, karrieremet, hogy teljesen ennek szentelhessem az időmet. Jelenleg is tanulok, és a saját vállalkozásomat építem.
Munkásságomnak fontos része az írás, a magamnak tett ígéretem értelmében az volt az egyik első lépésem, amikor hazatértem, hogy saját blogot indítottam, valamint online magazinoknak is írok.

– Mikor merült fel benned, hogy jó lenne írni egy regényt? Miért vágytál rá?

– Már gyerekkoromban nyolcasával vittem haza a könyveket a helyi könyvtárból, és szerencsére otthonukban is terjedelmes gyűjteménnyel bírtunk, úgyhogy elolvastam mindent, ami értem. Imádtam megmártózni ezekben a párhuzamos világokban. Az írópalánta első csírái valószínűleg már akkor kikeltek, majd a kamaszkorral végül szárba szökkentek. Mivel alapvetően introvertált ember vagyok, a fióknak író szerző klasszikus szerepét vettem föl, max. a közeli barátaim olvashatták a műveimet.
Mindig is mocorgott bennem az írás gondolata. Nem tudom, hogy miért van ez így, vagy akár tudnék írni ezer okot is. Kreativitás, alkotási vágy, közlési vágy, teremteni, létrehozni valamit? Ez egy olyan belső hívószó, amit sokan megpróbálunk elnyomni, de mindig utat tör magának, ilyen vagy olyan módon. Sokáig más formában igyekeztem ennek teret adni. Majd végül csináltam magamnak időt, leültem és írtam.

– Milyen volt az írás folyamata? Hol, mikor, hogyan írtad? Motiváltak-e az írótársaid?

– Az induláshoz kellett egy külső löket. Szembejött velem Fejős Éva 30 napos kihívása, egy Facebook-csoport, azzal a felütéssel, hogy írd meg a saját regényedet 30 nap alatt. A határidők rabja vagyok, valószínűleg projektvezetőként is azért voltam eredményes,mert jól tudok ügyelni a keretekre. Szóval ez a kihívás a legjobbkor érkezett. Bár még nem volt elképzelésem, miről fogok írni, csatlakoztam a csoporthoz, és mire belekezdtem az alkotásba, az ihlet is megjött.

– Hogyan hatott rád a napi penzum? 

– A penzum minden nap 10000 karakter volt, 30 napon át. Bevallom, nem minden nap volt egyforma a teljesítményem. Fitalabb koromban ez valószínűleg kiborított volna, de a "mai eszemmel" semmi ilyesmit nem éreztem. Sőt, magamra ismertem írás közben: igen, ez vagyok én. Némelyik napon szétesettebb, lustább, másokon ide nekem az oroszlánt is. Ez a két erő hosszútávon kiegyenlíti egymást. Ez egyébként az egyik legfontosabb tapasztalásom ezzel a kihívással kapcsolatban. Hogy írni is csak úgy lehet, amilyenek mi vagyunk. Mindig magunkat kell adni.
Rendkívül motivált az, hogy egy íróközösség tagja vagyok. Többen is aktívan, egyazon időben írtunk. A közösségben végzett cselekvéseknek hatalmas teremtő ereje van, ezt újra és újra megtapasztalom. Többen is nagyon kedvesek, bátorítóak voltak. 
Éva egyenrangú félként, írótársakként kezelt bennüket az első perctől. Ezt nagyon becsülöm, sok sikeres ember nem képes erre. 

– A sztori: születésnap, egy fél nap eseményei, amit egyébként nagyon nehéz szerintem összefogni. És sikerült, nem is akárhogyan! Mit tudnál figyelemkeltőként mesélni a könyvről?

– Ami igazán különlegessé teszi ezt a regényt, az az egyedi szerkezete. A cselekmények szerteágazóak, mégis összeérnek egyazon időben.Tizenöt különböző karakter bőrébe bújtam be, nemtől és kortól függetlenül, belső monológok formájában. Mi járhat a fejében egy kamasz fiúnak, egy látszólag kiegyensúlyozott fiatal lánynak, egy nyugdíjazás előtt álló, aktív férfinek? Minden(ki) az, aminek látszik, vagy több annál? A kihívás idején épp az objektív személyiségtesztek világában mélyedtem el, ez adta az ötletet. Nagyon különbözőek vagyunk, de mégis gyakran a saját tükörképünket vetítjük másokra, anélkül, hogy tudnánk, mi foglalkoztatja, mi hajtja, mi motiválja őket. Ennek szerettem volna,ha fikció formájában is, hangot adni. 
Nagy kihívás volt arra is ügyelni, hogy mindig onnan vigyem tovább a cselekményszálat, ahol az előző szereplőtől elbúcsúztam. Ez azért volt érdekes, mert az első és az utolsó fejezet eseményei között valójában csak néhány óra telik el.

– Miről fog szólni a következő? Hol tartasz vele?

– Ismét egy fejőséva kihívásban veszek részt, ezúttal 90 nap alatt írunk meg egy regényt. Nagyon örülök ennek, mert most több időm van a kidolgozásra, nagyobbat tudok harapni. Egy Y generációs regény lesz, nem nagyon van ilyen a hazai piacon. Magam is ezt a korcsoportot erősítem, és rendkívül foglakoztat ennek a generációnak az élete, attitűdje, feladata. Egészen más kihívásokkal nézünk szembe, mint a szüleink korosztálya. Ha ezeket sikerül megértenünk és jól feloldanuk, akkor talán többet tehetünk majd a jövő generációiért.