A tengerjáró hajók az egyik “becsípődésem”. Aki olvasta a Karibi nyár című regényemet, vagy a Holidayben a Hajónapló című történetet, tudja, hogy rendkívül izgalmasnak tartom a nagy utasszállítók világát, mind a személyzet élete, mind pedig az utasoknak nyújtott páratlan élmények miatt. Úgyhogy bizony azonnal lecsaptunk a párommal nyáron a nagy lehetőségre: Velencéből a görög szigeteken át Montenegróig juthatunk, majd vissza álmaink városába, Velencébe.

Fejős Éva írása

Az nem létezik, hogy mielőtt elindulnánk, ne jussunk be Velencébe. Ez a gondolat lüktet bennem, miközben a becsekkolásra sorakozunk majd háromezer másik utassal együtt a velencei kikötőben. Hajónk, a hatalmas (de a világ legnagyobb óceánjáróihoz képest azért inkább csak középméretű) MSC Orchestra már a kikötőben várja az utasokat. Korábbi, kulisszák mögé is vezető hajóutam kapcsán sejtem, mi történik most a hajón: lázasan takarít és rendet rak a személyzet, készülnek a korai büféebéddel, mert tudják, hogy több ezer utas szállja meg a tengerjárót órákon belül.

És előbb-utóbb tényleg feljutunk az Orchestrára – mivel az elsők között érkeztünk a kikötőbe, az elsők között navigálnak minket a hajóra is. A bőröndjeink majd délután érkeznek a kabin elé, most ki tudja, hol vannak, tekintsük ezt úgy, mintha éppen repülővel utaznánk valahová, a célállomáson előkerülnek majd a “feladott” bőröndök is. Gyorsan elfoglaljuk a 9168-as balkonos kabint, kis túlzással a Szent Márk-térig ellátunk a balkonunkról, kipakolom a táskámból a nehezékeket, és indulunk is a városba.

Velence főpályaudvara, a Santa Lucia meglepő módon mindössze egy megállónyira van a kikötőtől a magasvasúttal (úgynevezett people moverrel). Számomra a Santa Lucia pályaudvar még a város szíve, és ha Velencében járunk, a bejáratott sétánk általában idáig vezet a kanyargós, szűk utcákon keresztül a Szent Márk térről, szóval kifejezetten boldog vagyok, hogy visszajöhetünk, még akkor is, ha mindössze egy órát tölthetünk kint a városban. Egy kapucsínó, egy aperol spritz, a velencei forgatag, a csatorna szélén ücsörgés, ellátogatás a kedvenc kis cipőboltomba – ezek mind beleférnek. Aztán spuri vissza a hajóra, mert kezdődik a nagy kaland!

Indulás! És a meglepetés (bár úgy hallottam, a velenceiek ennek nem örülnek annyira): az Orchestra bizony a Szent Márk tér előtt hajózik ki méltóságteljesen, szinte karnyújtásnyira van a Dózse Palota és a Campanille. Az utasok a fedélzeten teljes extázisban integetnek, sirályok kísérnek minket a nyílt vízig, olasz zene szól a hajón, a bárokban nem győzik keverni az aperol spritzet és a koktélokat. Elindultunk.

Ketut, a segédpincér

Aki hajóra száll, számíthat arra, hogy akár magyar asztaltársaságot kap az ültetett vacsoráknál. A mi társaságunkat egy nagyon jó kis magyar csapat alkotja, a legfiatalabb huszonhat, a legidősebb kilencvenéves, mindenki többször utazott már hajón, senki sem “szűz”. Kiderül, hogy a legaktívabb a nyolcvanhárom és kilencvenéves alkotta házaspár, évente egy hajóútra biztosan elmennek, de a huszonévesek is nemrég jöttek meg Dubaiból, tavaly pedig Jamaikát is érintve a Karib-szigeteken hajóztak. A korelnökök már be is járták a hajót, ellenőrizve, hogy minden ugyanolyan-e rajta, mint tavaly, amikor Genovából indultak vele mediterrán utazásra.

Pincérünk állítólag ma kezdte a pályafutását, egy mauritiusi fiú, még belekavarodik a rendelésekbe, de megnyugtatjuk, minket nem zavar, ha összekeveri az ételeket. Úgyhogy tényleg tartjuk is a szavunkat. Viszont a választék hatalmas, és minden étel finom, érezni az olasz konyha dominanciáját, mint ahogy a személyzetben is az olaszok dominálnak, hiszen az MSC hajótársaság kizárólagosan olasz tulajdonban van. (Az útvonal mellett ezért is választottuk: a lezser, olasz tempót és a finom olasz kajákat is várjuk.) Segédpincérünk, Ketut viszont – honnan máshonnan – Baliról érkezett. Egyenesen Baliról, még a teknősös Mr. Agungot is ismeri, sőt a lakcímét is megmondja, valahol Legian fölött lakik. Amikor elmesélem, hogy Bali szigete nagy szerelem számunkra, tálcákkal a kezében azt mondja: érzi, hogy ősszel találkozni fogunk Balin. Hát erre nem tudok mást mondani, mint hogy: úgy legyen!

Bari: villanásból vágy

Hát nem tudom, milyen nyaralás adja még ugyanezt: egyik városban/szigetnél/tengeren lefekszel, másik városban vagy szigeten ébredsz. Velence után Bari városában kötünk ki. Külön öröm mindkettőnknek, imádjuk Nápolyt, de a másik “oldalt” még nem ismerjük. A kikötőből buszok visznek folyamatosan a városba (ja, persze, nem ingyen, ezt bele kell kalkulálni az út árába: a városnézések, a központba jutás költségeit magunknak kell állnunk). A part központi részén tesz ki minket a busz, egy pillantás a halpiacra, és máris bevethetjük magunkat az óváros gyönyörű, csipkés házai közé, megnézzük a kávézóit, patinás és elegáns üzleteit, a szűk, élére szabott utcáit és a híres San Nicola bazilikát, az egyik legfontosabb európai katolikus búcsújáró helyet. A hajó utasai közül sokan Bari helyett a közeli Alberobello meglátogatását választják, a városka a süveges tetejű házairól híres. Az a helyzet, hogy én semmire sem cserélném Barit, ez Nápoly után a második legnagyobb délolasz város, és máris vetekszik a szívemben Nápollyal. Ugyanaz a hangulat, de sokkal-sokkal rendezettebb. Ugyanolyan isteni a fagyi, kedvesek az emberek, megszólítanak, beszélgetnek, ugyanolyan lélegzetelállító az óváros, és  mindenütt érződik az olasz könnyedség.

Aligha elég néhány óra a város felfedezésére, de nem is ez a cél. A cél az, amit nálunk el is ért: hogy a villanások vággyá álljanak össze: mi azóta is tudjuk, hogy Bariba vissza szeretnénk menni hosszabb időre, hogy alaposan felfedezhessük.

Napozás, wellness, sport, kaszinó, színház

A hajón van elég szórakoztató program, szóval ne higgye senki, hogy késő délután felhangzik a hajókürt, és utána már csak a vacsora vár az utasokra. Dehogyis! Egyrészt ahogy haladunk dél felé, annál tovább fenn van a nap, még este hatkor is melegen süt, és nincs annál jobb, mint amikor a tengeren, a hajó dekkjén, nyugágyból nézzük a naplementét. Aztán persze ott a hatalmas edzőterem és a wellnesscentrum, edzés után masszíroztathatunk (én egy korábbi hajóutamon életem legdrágább masszázsát szerveztem meg, miközben nem voltam tisztában az árakkal, mert a katalógus nem járt nálam – szóval csak óvatosan), de aki igényli, fodrászhoz, kozmetikushoz is bejelentkezhet. Aztán ott van a kaszinó, jó sok pénzt lehet veszíteni, még csak nem is kell hozzá rulettezni vagy kártyázni, elég leülni egy nyerőautomata elé. Vagy a bárok, ahol mindig szól a zene (legtöbbször élő zene – esténként), ahol koktélozhatunk, táncolhatunk, megtervezhetjük a másnapi kirándulást. A legfőbb attrakció természetesen a színházban az esti show: ez szinte Las Vegas-i színvonalú, minden este más tematikájú műsor, nagyon komoly előadásokról beszélünk, és nagyon profi szereplőkről (az erőemelőktől az énekeseken, táncosokon át az artistákig). Tehát programban nem szűkölködünk, csoda, ha valaki éjjel egy óra előtt el tud menni lefeküdni.

Görög sziget, görögsaláta, és a felejthetetlen hangulat

Harmadik nap érkezés Katakolonba, Görögországba, innen közel van  Olympia, ahonnan az olimpiai láng is elindul. Végre igazi görög nap van, tűz, de nem éget le (engem legalábbis a görög nap csak megfog, de sosem pirosodott meg a bőröm, hanem egyenletesen barnul), a kirándulás a közeli strandra és Olympiába vezet. És végre tényleg görög hangulat van a hajón, bár továbbra az olasz ételek dominálnak, de ma görög zene is van, görögsaláta a vacsoramenüben (egyébként van magyar étlap is a hajón!), már készülünk a másnapra. Nem csoda, mert a reggel a csodálatos Santorini partjainál ér bennünket. Itt még a kiszállás is izgalmas: nem tudunk a partig menni a tengerjáróval, hanem az Orchestráról átkelőhajókon jutunk el a kikötőbe. Firába szamárháton, gyalog (nagyjából hatszáz lépcsőt megmászva) vagy drótkötélpályán (kabinban) juthatunk fel, de akár jachttal azonnal elszáguldhatunk a legszebb helyre Santorinin: a kék kupolájú fehér templomok hangulatos városába, Oiába. Mindkettő gyönyörű, persze elsősorban a fekvésük miatt, és lépten nyomon találunk is olyan kávézókat és tavernákat, amelyek a szikla pereméről felejthetetlen kilátást nyújtanak a város alsóbb házaira és a tengerre. Azért arra ne számítsunk, főleg a csúcsszezonban, hogy lesznek jó fotótémák, amelyekbe senki sem gyalogol bele: egy-egy nyáron akár egymillió turista is ellátogat a vulkanikus eredetű szigetre, többségük tengerjáró hajóval, egy napra, tehát mindenki robog egyik nevezetességtől a másikig. Ezt amúgy a karibi St. Maarten szigetén tapasztaltam: a főváros, Philipsburg délután ötig nyüzsög, aztán hirtelen minden bezár, minden elcsendesül… elment az utolsó hajó is.

A következő nap Pireuszban kötünk ki, innen Athén belvárosa, az Akropolisz busszal nagyjából harminc perc, ejtőzünk a Plakán, egy olajfa alatt, citromfák szomszédságában, végigtalpaljuk a belvárost, gyönyörködünk a Panteonban, aztán úgy elrepül az idő, hogy rohanunk vissza a hajónkra. Utolsó görög állomásunk másnap Korfu szigete, ezzel egy nagy szerelem is kezdődik: Kerkira óvárosába érkezve azonnal érezzük, hogy ebbe a hangulatos, kanyargós utcácskákkal tűzdelt, tavernákkal teli városkába, és a szigetre vissza szeretnénk majd térni. Igazi fellobbanás, nagyon sajnáljuk, amikor a hajónk elhagyja Korfu partjait.  A görög napok egyértelműen Victoria Connelly Bárcsak itt lennél című, megejtően hangulatos, romantikus regényének helyszínét idézik. Utolsó nagy kikötésünk Montenegró kotori öblében vár, illetve itt is a vízen horgonyzunk le. De már a behajózás is félelmetes, ahogy kora reggel csendben suhanunk a sziklák között a gyönyörű kotori öbölbe. Kíváncsian várjuk a folytatást: itt nem átkelőhajók visznek a partra, hanem a hajónk mentőcsónakjai! Kotor belvárosát hajnalban vesszük be, és nem sokkal dél után már indulunk is vissza, Velencébe. Másnap a balkonról nézzük a Dózse Palotát, és szomorúan hagyjuk el az Orchestrát.

Bármilyen furcsa, akár ugyanezt a kört már aznap újrakezdenénk…

3 tipp, ha hajózni szeretnél

Egész évben hajózás

A tengeri hajózás élményét egész évben megtapasztalhatjuk. Nyár végén, ősz elején még bőven utazhatunk Európa mediterrán térségeibe, napozni is tudunk majd. Télen és tavasszal viszont, ha valaki teheti, válassza mondjuk a Karib-térséget. Hihetetlen jó akciókat lehet kifogni, viszont az odajutás ára (a repjegy) húzós lehet. Aztán újra jönnek az európai utak, aki nem kedveli annyira a meleget, az akár skandináv körutat vagy izlandi utazást is választhat.

Milyen kabint válasszak?

Aki nem hajlamos a tengeribetegségre, nyugodtan választhat belső kabint, az olcsóbb, persze onnan nincs kilátás, de a dekkről minden ki- és behajózást kényelmesen végig lehet nézni. Az ablakos kabin bárkinek ajánlható, a balkonos pedig extra luxust ad az utazásnak.

Nem leszek tengeribeteg?

Szerintem nem. Én már elég sokszor hajóztam, ezeken a hatalmas tengerjárókon szinte meg sem lehet érezni a hullámokat. Persze nem mondom, hogy nem volt olyan út, ahol viharba kerültünk, és esetleg úgy közlekedtünk a hajón, mint az emlékezetes vidámparki hordóban, de ez csak néhány órán át tartott, és én humorosan fogtam fel a dolgot. Amúgy az ilyen esetekre jól jöhet a csomagban a hányáscsillapító (amit a hajón is tudnak adni, a recepción, szükség esetén).

Megjelent a Fejős Éva magazinban 2016-ban