“Ahogy a velük bánsz, úgy bánsz az óceánnal”

Furcsa szempont szerint választottam a szállodát. A nagy, lila teknősbékák miatt, amelyek a bejáratot őrzik. Meg persze a háttértörténet miatt: itt lehet a kis tekiknek új esélyt adni az életre. És hát az elhelyezkedés szintén fontos volt, Kuta-beach szívében, a parton fekszik a hotel, de valójában az volt a legvonzóbb, hogy akár naponta részesei lehetünk a teknősmentő akciónak.

Fejős Éva riportja Bali szigetéről

Késő éjjel érkezünk, a lilára festett teknősök kivilágítva fogadnak a lépcsősor két oldalán. Alig egy órája landolt a gépünk Bali repterén, mögöttünk van tizenöt óra repülés, tíz óra várakozás Dohában, de nem vagyunk fáradtak: barátnőm először érkezik az indonéz szigetre, nekem ez már a kilencedik landolásom. Eddig mindig a párommal nyaraltunk, ez most egy csajos utazás, amelynek, úgy tervezzük, egyik fókuszpontja az lesz, hogy teknősöket menthetünk. Persze nagy öröm, ha részt vehetek bármilyen önkéntes programban külföldön (Thaiföldön így jutottam el egy elefántotthonba, illetve egy árvaházba is), mert ez mindig azt a plusz élményt adja – a segítés élményén túl –, hogy kicsit talán jobban beleláthatok a helyiek és olyan külföldiek életébe, akik hasonló szándékkal érkeztek.

De emellett Bali: nyaralás, virágillat, fülledt, párás, egzotikus világ. Nem véletlenül választottam annak idején, a Hotel Bali című regényem helyszínéül ezt a távoli szigetet, ahol a legtöbben mosolyogva és őszinte érdeklődéssel fogadják a turistákat.

Éjjel, a medence partján

A Grand Inna Kutában vár ránk a leendő “otthonunk”, azzal a meglepetéssel fűszerezve, hogy elérhető áron olyan szobát kapunk, ahonnan egyenesen a medence partjára léphetünk ki. A recepcióról egy ubudi származású fiú tolja a csomagokat a szobába, és megígérteti velünk, hogy mindenképpen elmotorozunk az Eat, Pray, Love című könyv és film egyik fontos helyszínére, Ubudba. Igent mondunk, mert amúgy is szerepel a terveink között, de azért megegyezünk szép csendben: azt a motort bizony elfelejtjük. Sőt még autót sem bérelünk, nem csupán azért, mert ellenkező irányban közlekednek a szigeten, mint amit megszoktunk, hanem vannak emlékeim a kaotikus, robogókkal zsúfolt szűk és kanyargós utakról, úgyhogy biztosabbnak tartom, ha inkább megállapodunk egy helyi irodával, amelyik sofőrt és kocsit küld értünk.

Azonban még nem tartunk ott. Még vár ránk két hét, éjjel két óra van, ülünk a medence partján, a “saját” teraszunkon, magas frangipanibokrok (fák?) borulnak fölénk, elképesztően egzotikus madárhangokat hallunk, és az Indiai-óceán hangos morajlását. Fülledt, párás meleg van, lehet vagy harminckét fok, és még nem tudjuk, hogy tőlünk legfeljebb ötven méterre, a parton egy teknősformájú sátorban éppen most repednek fel azok a teknősbékatojások, amelyeket a “teknőskommandó” majdnem két hónappal ezelőtt összegyűjtött, és másnap délután megkezdhetik a tekik az utazásukat az óceánban.

Vastaps a vízimentőktől

A lehető legjobb helyen lakunk, ez már az első, kicsit félkómás reggeli futásunkkor kiderül. Mindössze néhány lépés az ikonikus, nyüzsgő Kuta-beach, a homokos part, ahonnan a legszebb a naplemente a szigeten, ahol helyiek és turisták gyülekeznek minden este fél hatkor, hogy részesei legyenek a fantasztikus naplementének.

De most még kora reggel van, rajtunk kívül néhány árus slattyog a homokban, a többségük kendőt, sálat, hosszú ujjú pólót visel, pedig isten bizony nincs hideg: reggel fél nyolckor huszonnyolc fok (ráadásul “télvíz” idején), az már nem rossz, nem igaz? Mondjuk a futáshoz ez egy kicsit kemény, főleg az edzőtermi húsz fok után, viszont a csodálatos, aranyhomokos tengerparton vághatunk neki a távnak. Jobbunkon a part, balra az óceán, és most először kezdjük a mezítlábas futást. Én (hogy életben maradjunk) lassú tempót diktálok, semmi tudomány, de igyekszem, hogy tudjunk kocogás közben beszélgetni, elsőre, jet lag-gel és egy hosszú utazás, rövid éjszaka után nem tűnik rossz ötletnek.

A parton már gyülekeznek a szörfösök és a szörfiskolák nebulói. Sőt, pont a Grand Inna szomszédságában, a part központi lejárójánál vízimentő-tanfolyamot tartanak, izmos balinéz és ausztrál vízimentőktől biztató tapsot kapunk induláskor. Lábunk alatt a tenger simogatta homok, igazán paradicsomi élmény (legalábbis az első kilométerekig…).

És egy csodálatos tapasztalat: a régebben sajnos még elég szemetes part teljesen tiszta, csak a balinéz áldozati tálcák sorakoznak rajta felajánlásokkal. Kicsit odébb, a Hard Rock Hotel előtt látjuk is, ahogy géppel, kézzel tisztítják a partot – még nem tudjuk, hogy ez mindennapos látvány lesz, komoly “beach cleaning program” részeként önkéntesek  és erre szerződtetett munkások rendszeresen felszedik a szemetet és rendben tartják a partot. Ahogy napokkal később Irától, a szállodánk egyik menedzserétől megtudjuk: még a vezetőség is rendszeresen kimegy a partra a személyzettel, hogy megtisztítsák a homokot a szeméttől. Nagyon jó ezt látni, mert amikor utoljára, néhány éve itt jártam, bizony a sörös dobozoktól a csikkekig minden szemetet elszórtak az itt nyaralók. Most már, azt hiszem, a turisták is érzik ennek felelősségét, és rendeltetésszerűen elkezdték használni a szemetest.

Teknőstojás a homokban

Egészen felemelő érzés, hogy az ember a nyaralásán is tesz valamit az egészségéért, Balin még csak edzőcipő sem szükséges, elég egy futós top és egy sort, és máris mozoghatunk. A partról izzadtan érkezünk vissza egy teknősbékát formáló tartályhoz, a szállodánk mellett áll, induláskor észre sem vettük.

Balinéz férfi söpröget mellette. Ő Agung, vagy ahogy sokan hívják: Mr. Turtle. Teknős úr. Ilyen a szerencsénk: belefutunk abba a férfibe, aki Kuta-beachen a teknősmentő programot életre keltette. Vékony, energikus férfi, aki 2001-ben egyetlen teknőstojást mentett meg, aztán ebből misszó lett, ma már ez az élete értelme.

– Találtunk egy teknőstojást a homokban – emlékszik vissza a tizenöt évvel ezelőtti akcióra. – Akkor még nem volt semmilyen professzionális felszerelésünk, csak azt tudtam, hogy Kuta-beach veszélyes a tojás számára: eltaposhatják, begyűjthetik, valamilyen állat martalékává válhat, úgyhogy készítettünk egy bambuszsátrat, ami viszonylagos védelmet adott a tojásnak. A kis sátorban tartottuk, akkor még nem tudtam pontosan, de 45-60 nap, mire a kis teknős kikel a tojásból.

Mr. Turtle számára ez volt az első sikerélmény, és 2002-től már hivatásává és küldetésévé vált a tojásmentés, és az, hogy a teknősöket biztonságban vízre bocsássa. Mára nagy szervezetek támogatják a teknősmentő szervezetet Balin is (Sea Turtle Conservation), sőt Kuta-beachen létrehozták a “keltetőt”.

– Itt biztonságban átvészelik a tojások azt a 45-60 napot, és amikor egy éjjel végre kikelnek a teknősök, másnap már vízre is eresztjük őket – magyarázza. Szükség is van erre a misszióra, mert az elmúlt évtizedekben több tízezer teknős vesztette életét a szigeten, nagy részük azután, hogy kikeltek a tojásból (de természetesen “tojásként” is veszélyben voltak), például mert begyűjtötték őket és ékszert készítettek a héjukból, vagy netán levesben végezték, esetleg valamilyen vallási szertartáshoz áldozták fel őket. Akkoriban még éppen a helyiek voltak a legfőbb ellenségük, nem kevés propaganda kellett ahhoz, hogy a balinézek rájöjjenek, a teknősök életét megmenteni kell, nem elvenni. A kétezres évek eleje óta a költési időszakban (március és szeptember között) balinéz “teknőskommandó” járja a leginkább érintett partszakaszokat, ahová kijönnek költeni az állatok. Egyrészt igyekeznek védelmet adni számukra a költéshez, másrészt, amikor a tojásokat lerakta a teknős és visszament a vízbe, kiássák azokat, és védett helyre, a keltetőbe viszik, ahol szintén homokba ássák őket. Aztán valamikor kikelnek (április és október között szinte naponta több száz teknős kel ki a tojásokból éjszakánként), és a lehető legrövidebb idő után, már a kikelés délutánján beengedik őket a vízbe, egy kedves és érdekes ceremónia keretében. Addig tengervizes tartályokban ismerkednek a vízzel… 2002 óta több mint ötvenezer kis teknősbéka köszönheti az életét a balinéz szervezetnek.

Ígéretet teszünk Mr. Turtle-nek, hogy mindenképpen visszatérünk a vízre bocsátásra, ami, ahogy előre jelzi, “jó móka lesz”.

Élvezzünk ki minden percet!

Addig is pörögnek az események. Kezdésként egy kiadós reggeli a szállodánk tengerre néző teraszán, sok gyümölcs, friss dzsúsz, indonéz és balinéz ételek – hát nem is baj, hogy futottunk egy jót –, aztán a híres Legian Street felfedezése. Ez az az utca, ahol annak idején rengeteg hamisárut árultak, roskadoztak a szép boltok pultjai az egészen jó minőségű, hamis márkás farmerek, pólók alatt. Ma már új arcát mutatja az utca: kézművesboltok, bikini- és szörfüzletek, bárok és éttermek szegélyezik, élő zene szól szinte mindenütt, és talán a helyieknek is csak rossz emlék a 2001-es robbantás, ami az akkor felkapott Sari Clubban történt, és több száz életet követelt, turisták és helyiek egyaránt voltak az áldozatok között. Utána, emlékszem, visszaesett a turizmus, de pont az ausztrálok (akik közül a terroresemény talán a legtöbb áldozatot szedte) írták az internetes fórumokon: “Nem hagyjuk cserben Balit!”. A sziget egész életét megváltoztatta a terrortámadás, az ázsiai gazdasági válság, aztán később a gazdasági világválság, de mostanra talán újra paradicsominak mondható az állapot. Új épületek épülnek, szállodákat húznak fel minden második sarkon, és a helyiek érzik, mennyire fontos számukra a turizmus. Beengedik a nyaralókat akár a vallási eseményeikre is, fontos számukra, hogy a szokásaikat megismerjék és tiszteljék azok, akik ellátogatnak hozzájuk. És, halkan jegyzem meg: sokkal tisztességesebb a kereskedelem. Nem találkoztam már a lehúzós, csaló valutaváltókkal, akik este kis székkel és hordozható asztallal települtek ki, és a frissen érkezőket jól átvágták (egyszer engem is, de kínomban elkezdtem azt kiabálni nekik, hogy hívom a rendőrséget – és visszaadták a pénzt, amit át akartam váltatni). Átláthatóbbak az étlapokon az árak, az utazásszervezők maradéktalanul betartják (legalábbis ottlétünkkor betartották) az ígéreteiket, a sofőrök nem kérnek extra pénzt, ami nem szerepelt a megállapodásban. És a programokba is beleadnak apait-anyait, a táncelőadások színvonalasak, megéri befizetni rájuk, a masszőrökre, még ha gyorstalpalót végzett is egyik-másikuk, igazán nem lehet panasz.

Bali élhető hely, nagyot dobban a szívem, amikor találkozunk egy-két külföldivel, aki itt tölti a telet. De hát két hét is hosszú idő, ennek kell minden percét kiélvezni!

A gyerekeknek jó mulatság és igazi show

Délután ötkor indul a show. Igen, show, mert a teknősök vízre bocsátása köré Agung valódi show-t rendez. Hosszú sorban állunk, főleg ausztrál turistákkal, várjuk, hogy egy műanyagdobozban megkapjuk a “saját” teknősünket.

Addig a teknősök balinéz mentora elmondja, hogy majdnem két hónapig tartott, mire a kis teknősök kikeltek, a sorban pedig nagyra nyílt szemű gyerekek állnak előttünk a szüleikkel.

Betty Sydneyből repült a férjével, három- és ötéves lányukkal Balira. Voltak már a szigeten nyaralni, de most direkt az Inna Kutában szálltak meg, és hetek óta készítgették a gyerekeket arra, hogy teknősöket fognak vízre bocsátani.

– Elmondtuk nekik, hogy ezzel az élethez segítik őket – mosolyog a harmincas, magas, bikinis nő. – Van otthon kutyánk, szeretik az állatokat, de szeretnénk megmutatni nekik a maga valójában, hogy mekkora is az ember felelőssége. Életet biztosíthatsz egy teknősnek… A nagyobbik lányunk, Katie – mutat az izgága szőkére – már azt mondogatja, hogy biológus lesz. Persze bármi lehet belőle, de szeretnénk azt a tudatosságot átadni nekik, hogy igenis tehetsz azért, hogy szebb legyen a jövőd, a gyerekeid, az unokáid jövője, és ehhez védened kell a környezetedet és az élővilágot.

A gyerekek boldogan futnak előre, nézik, ahogy a sorban előttük állók átveszik a teknőst, és milyen csodálatos, egy másik ausztrál szülő szinte szóról-szóra azt mondja, mint Betty: ha már nyaralás, legyen emlékezetes, legyen benne valami, amit a kisfiuk sosem felejt, és a későbbiekben ez legyen számára alap abban, hogy védi az állatokat, és ha tud, esélyt nyújtson nekik a túlélésre.

Már odalent sorakozunk a parton, a barátnőm, Dia teknőse izgága, ficánkol a tengervízzel félig megtöltött műanyagdobozban, az enyém még relaxál egy kicsit a nagy utazás előtt. Mr. Turtle nem tűri a szervezetlenséget: bizony, vezényszóra kell leguggolnunk és kieresztenünk a dobozkából a teknősünket. Több százan vagyunk a parton, a teknősök mentora szócsőbe kiabál, és rituálisan engedjük szabadon az egynapos állatokat. Kézzel nem nyúlhatunk hozzájuk, elvileg tudják, merre van a víz.

És valóban. Szép lassan, a gyerekek biztatása közepette mindegyik teknős “vízre száll”. Néhány perccel később már csak az apró fejeket látjuk, a víz fölött tartják a fejüket, és úsznak be, az óceánba.

Önkéntesmunka és nyaralás

Bettyék minden délután (ha van éppen frissen kikelt teknős) ott sorakoznak a sátor előtt, és a lányok alig várják az aznapi lehetőséget. Aki nem elégszik meg azzal, hogy egy ilyen rítussal megkoronázza a nyaralását, annak arra is lehetősége nyílhat, hogy önkéntesmunkára jelentkezzen, ottlétünkkor éppen tizenöt-húsz külföldi jelentkezését várták, és a munka egészen más, helyileg a központban van, nem biztos, hogy a “leglátványosabb” rész, viszont komoly segítség lehet a teknősmentőknek. És milyen feltöltődést, milyen felejthetetlen élmény az önkénteseknek! Érdemes a lehetőségekről a Bali Sea Turtle Society oldalán tájékozódni, ha szerencsénk van, akkor a szállásért és az ellátásért cserébe dolgozhatunk (természetesen a repülőjegyet nekünk kell fizetni, meg az egyéb kiadásokat is). Korábban Thaiföldön újságíróként én is kipróbáltam az önkéntesmunkát, és találkoztam külföldi önkéntesekkel is – ha sikerül bekerülnünk egy ilyen programba, akkor felejthetetlen élménnyel leszünk gazdagabbak, és a gondolkodásmódunk is formálódik. Akár néhány nap, akár, ha sikerül pár hétre, netán egy hónapra kiugrani a megszokottból, és egy egészen ismeretlen területen kétkezi segítséget adni, az olyan gazdagságot ad, olyan önbizalomerősítést és jobb döntésképességet, hogy bátran javaslom mindenkinek, aki szeretne egy kicsit “megállni”, távolabbról ránézni az életére, a problémáira, meglátni a “nagy egészet”. Persze tudom, hogy a repjegy sem olcsó, de ez alternatív módja lehet az utazásnak, új világok, új emberek megismerésének.

Utóirat:

Igen, eljutottunk Ubudba, meg a Kintamanihoz, táncestre, a Hotel Bali néhány helyszínére, de ezekről majd máskor írok. Most csak a sziget egy szeletét mutattam meg, és egy olyan missziót, amelynek érdemes egy kis figyelmet szentelni, ha valakit a jószerencséje a csodálatos Balira viszi.

Hogy a legolcsóbb?

Bali az indonéz szigetvilághoz tartozik. Érdemes időről-időre ellenőrizni a kedvezményes repjegyárakat, akár úgy is, hogy Kuala Lumpurból vagy Bangkokból fapados társaságnál veszünk jegyet, a fapadosok árai néha nagyon jó, és ha nem főszezonról (novembertől februárig) van szó, akkor akár Európából induló kedvezményes árakat is találhatunk.

A szállást érdemes lehet a szálláshely honlapján foglalni, sok esetben belefuthatunk akcóba. A Grand Inna Kutát (http://www.grandinnakuta.com) azoknak ajánlom, akik szeretnének a legnyüzsgőbb részen, Kuta-beach szívében lakni, mégis egy meghitt és nagyon jól felszerelt hotelben, na meg akik akár naponta szeretnék a csodálatos naplementenézést a teknősök vízbe eresztésének élményével kombinálni.

Megjelent a Fejős Éva magazin induló számában, 2016 telén