Mexikó, te csodás

“Minél távolabb mész, annál közelebb érsz önmagadhoz” (Fejős Éva)

Abban hiszek, hogy minden utazás egy kicsit spirituális utazás is. Bármilyen messzire távolodunk otthonról, akár csak néhány tíz kilométerre, vagy akár tízezer kilométerre, nemcsak fizikailag utazunk, hanem a lelkünkben is. Ám, ahogy a egyik regényhősöm megállapítja: minél távolabb mész, annál közelebb érsz önmagadhoz. Legalábbis egy időben hosszabb, és esetleg távolabbi célpontra vezető kirándulás során mindenképpen “befelé” is utazunk. Ha könnyedén megtaláljuk ezt a befelé vezető utat, akkor akár már a repülési időt sem töltjük haszontalanul, hiszen felkészítjük a lelkünket, hogy nyíljon meg az ismeretlenre, ahová tartunk.

Fejős Éva írása

Abban a szerencsében volt részem, hogy többször is eljuthattam Mexikóba, és nemcsak a gyönyörű tengerpartra és a Yucatán-félszigetre, amelyről a fotókat láthattátok a Facebook- és Instagram-oldalamon, hanem az első alkalmakkor bejárhattam a hatalmas ország egy részét. Kezdve Mexikóvárossal. Az első alkalom valóban kicsit olyan volt, mint ahogyan A mexikóiban bemutatom a fővárost. Ahogy Galántai Zsófi ismerkedik a várossal, úgy és ott tettük mi is: egy körgangos, hangos hotelben a város szívében, ahonnan elindultunk később a város főtere, a Zocalo és az ott található Templo Mayor, az egykori azték városállam főtemploma felé. Mexikóváros rengeteg látnivalót nyújt, számomra meglehetősen rendezett volt, persze jól megijesztettek még itthon, hogy ki fognak rabolni, de ha nem, akkor elrabolnak és megölnek, szóval az akklimatizálódásra és az idegeim kisimítására elment egy-két nap (sajnos), de miután megnyugodtam, mert láttam, hogy nem valószínű, hogy elraboljanak és megöljenek, sőt szerencsére biztonságban is éreztük magunkat, felfogadtunk egy sofőrt, hogy ne csak a várost, hanem a külvárost és a környező látnivalókat is bejárjuk. Így hát most nem is Mexikóvárosról fogok írni, arról mindenki megtalálja a kötelező látnivalók listáját a neten, hanem egy történetet mesélek el, ami megesett velünk.

Koponyák a tavon

A saját hülyeségem volt. Még itthon láttam egy utazási csatornán egy filmet a városról, amely a Xochimilco-tavat nagyon ajánlotta, úgyhogy a sofőrünk teljes tiltakozása és értetlenkedése ellenére elnavigáltattuk magunkat az őrületes dugóban (bő két óra volt) a tóig. Igazából ez nem is tó, hanem csatornahálózat, ahol speciális, színesre festett csónakokban piknikeznek a mexikói családok (bérelni lehet a csónakokat az evezőssel együtt), illetve néhány turista. A teljes út több órás és végigvisz a csatornahálózaton. A családok saját maguk viszik az ételt és az italt, mert ez valóban piknik (hozzáteszem, hétvégi nap volt). Megérkezve elbűvölt a színes hajócskák látványa, és ha már piknik, elszaladtam venni egy tál tortillát és üdítőt. Na most, mire visszaértem, a sofőr a párommal elhajózott. Nem önszántukból, hanem az evezősük elindult, mert nagy volt a parton a torlódás, mondták, majd “átszállok”. Hát így kerültem az asszony és családja hangos és kissé rémisztő csónakjába.

Ha jól emlékszem, öt felnőtt volt és két gyerek, csak spanyolul beszéltek, és alighogy elindultunk a parttól, elkezdték kipakolni a náluk lévő sporttáskákból, amit hoztak. Én meg csak néztem leesett állal. Néhány koponya. Kis koponya, nagy koponya, festett koponya, műanyagkoponya. Aztán egy kalapos csontvázasszony (később megtudom, őt Catrina, a halál barátságos mexikói ábrázolása), majd néhány szentkép,  egy fénykép egy gyerekről, aztán egy kopasz férfiról, és műanyagdobozokban rengeteg étel. Meg persze egy üveg tequila, a gyerekeknek üdítő. A tequilával rögtön meg is kínálnak, és az ölembe kapok egy cukormázas halálfejet is. Az öregasszony lehetett a családfő, ő vezényelte a szertartást. Közben lassan haladtunk, nagyon lassan, ha mondhatom, túl lassan. Aztán megszólalt a magnóból a zene is. Vidám mulatság kezdődött, amely azért érezhetően átjárt a halál szele.

A híres piramis Chitzen Itzában (fotó: Europress Fotóügynökség)

Amikor végre átszállhattam a “saját” csónakunkba, és elhadartam, hogy valamiféle szertartásba keveredtem, a sofőrünk mosolyogva mondta, hogy valakinek a születését vagy a halálát ünnepelhették. Náluk ugyanis a kettő egymáshoz tartozik. Ha novemberben érkeztünk volna (és javasolta is, hogy jöjjünk majd vissza halottak napján, mert az felejthetetlen), akkor éjjel kivitt volna minket a temetőbe, mert ott van az igazi élet ilyenkor. Megadják a tiszteletet a halálnak, és egyben az életnek is. Reggelig ünnepelnek, és ilyenkor velük ünnepel az eltávozott családtagok szelleme is. Mivel a történelmükben igen sok volt az erőszakos halál, és máshogy is állnak hozzá, mint mi, európaiak, ezért számukra a halottak napja egyben fesztivál és örömünnep. A családok esetenként saját ünnepet is szerveznek évfordulókon, ahol nem szomorkodnak, hanem együtt örülnek az eltávozottak lelkével az életnek – és a végállomásnak is. A sofőrünk szerint nem jó az a halottaknak, ha azt látják, hogy az élők szomorúak, ezért a halotti ünnepen még inkább vidámnak kell lenni.

Piramisok, alulnézetből

Mindez kicsit más értelmet nyert számomra később a Yucatan-félszigeten, Chitzen Itzában, a maja-tolték romvárosban. Itt honosodott meg Kukulkán kígyóisten tisztelete, a harci játékok, és az emberáldozat is. A 435 körül a várost az alapító maják idővel elhagyták, majd pár évszázaddal később a harcos toltékok birodalmának lett az új fővárosa, akik számára az emberáldozat mindennapos volt. Egyes leírások szerint, ha nem jött az eső, akkor az egyik kútba, az Áldozat kútjába élő nőket és gyerekeket dobtak áldozatul az esőistennek. A híres labdajátékok is vérre mentek: az egyik (valószínűleg a vesztes) csapat kapitánya, de talán az egész csapat is szó szerint a fejét adta a meccs után. Chitzen Itza híres piramisába, a Kukulkán-piramisba a legelső látogatásomkor még fel lehetett menni, mondjuk ott is állt a mentőautó a bejáratnál, állítólag voltak, akik leestek lefelé jövet… Aztán az olvasóim írták, amikor A mexikóit lapozgatták, és abban az egyik hősnő felmegy a piramis tetejére, hogy azóta már lezárták a turisták elől az építményt.

Fel lehet viszont menni Coba romos piramisának tetejére, ez a hely, Coba is romváros, Tulúmhoz, vagyis a maja riviérához közel található. Leszögezem, hogy nem mentem fel rá, egyébként Mexikóvároshoz közel, a Teotihuacan nevű híres város piramisaira sem másztam fel, túl sok embert láttam már fenéken lecsúszni a piramisok lépcsőiről ahhoz, hogy kedvem szottyanjon egy ilyen túrához. Nekem elég jó perspektíva a piramis alájából felnézni, nem olyan fontos lenéznem a tetejéről.

Cobából egy emléket hoztam néhány évvel ezelőtt: megcsípte a bal kezemet egy szúnyog (rengeteg van belőlük), és pont egy évig  vöröslött a csípés, és viszketett, aztán, mintha sosem lett volna ott, teljesen elmúlt. (És igen, voltam orvosnál meg nagylaboron azóta – ha nem is emiatt –, minden rendben van…)

Coba elég nagy, érdemes bicajt bérelni, és azzal bejárni a területet. Az ősi maja város 500 után politikai központ volt, több mint ötszázezer lakossal. Hát most turista is alig van, úgyhogy én ajánlom mindenkinek, aki a maja riviérán nyaral – szerintem nyugalmasabb a látogatás, mint Chitzen Itzában, amely tele van turistákkal.

Strand, karibkék, tánc, koktél

Ugye most már mindenki azt várja, hogy írjam le, mi van a maják, a toltékok, a harcok, az emberáldozatok, a halál ünnepe után? Mi az, ami gondtalan kikapcsolódást nyújt, fehér homokot, türkizkék tengert, koktélt, színes halakat, táncot, felejthetetlen ízeket és színeket és nevetést?

Hát igen. Rögtön ott van Cancún, a félszigetre épült luxusváros, amit a hetvenes években hoztak létre. Csupa-csupa szálloda, egyik szebb, mint a másik, és ott az igazi város, csupán húsz kilométerre a nyaralóövezettől. Én mégis jobban szeretem a Cancúntól Tulúm felé elterülő maja riviérát, mert ott nem csupán szállodák állnak, hanem belecseppenhetünk a helyiek életébe; nemcsak luxushotelek várnak, hanem egyszerű, olcsó panziók is, de az élmény mindenütt garantáltan ugyanaz. A sülthal-illatú, varázslatos Puerto Morelosban éppen úgy, mint mondjuk a főleg nyaralók által (és a Száz éjjel vártam egyik hőse által) különösen kedvelt Playa del Carmenen, vagy éppen Tulúmban. Az utóbbi egykor maja központ volt, a tengerpartra épített erőddel (Castillo), amely előtt manapság a tengeren esküvői fotók készülnek motorcsónakokban, jachtokban, és ahol bár egymást tapossák a turisták, mégis van az erőd által “vigyázott” partnak egyfajta mágikus ereje. Sokszor ide érkezik meg először a vihar, itt süt ki először a nap, itt találkozunk lépten-nyomon az iguánákkal, sokszor itt látjuk az első levegőben történő mexikói táncot, a voladorok táncát, szóval Tulúm sok szempontból “leg”. Sajnos még nem laktam a városkában, illetve a tengerpartján, de már láttam néhány nagyon helyes kis hotelt, ahol a homokban kell gázolni, hogy eljuss a bungalódig, és reggel, amikor felébredsz, az az első, hogy kilépsz a bokáig érő hófehér korallhomokba, hogy strandruhában, mezítláb érkezz a partra a reggelihez. Vagy ott van Cozumel szigete, amely nemcsak a búvárok, hanem a nyaralók paradicsoma is.

(Karibi kékség… Playa del Carmen tengerpartján)

Szóval hogy miért mondják a Karib-térség egyik legjobb helyének a maja riviérát? Talán azért, mert minden egy helyen van, egy látványosságban nem szűkölködő országrészben. Természetesen rengeteg gyönyörű kis sziget található a térségben, néhány valóban jóval egzotikusabb, mint a mexikói rész, viszont itt mindent az amerikai turisták igényeire szabtak. És ez részben jó, részben persze elvész a varázs egy része. Viszont azt díjazni lehet, hogy minden látványossághoz (amelyben gazdag az ország) könnyen eljuthatsz, szót értesz a helyiekkel (a többség remekül beszél angolul), tudják, milyen guacamoléra (avokádókrém) vágysz, azt is tudják, hogy milyen rummal lesz a legjobb a koktélod, meg azt is, hogy mi az a szuvenír, aminek sosem, ismétlem, sosem fogsz tudni ellenállni. És persze pontosan tudják, hogy a vastag fehér homokszőnyeg nem elég, odahozzák neked a Yucatán élővilágát, a Xcaret nevű szórakoztató központban nemcsak a maják történelmével ismerkedhetsz meg, hanem a félsziget élővilágával is, lesz ott simogatható tukán és óriáspapagáj, amelyet megtanítasz a (remélhetőleg) legszebb magyar szavakra, megnézed a Mexikó múltjáról szóló fényes, színes, fáklyás előadást, együtt úszol a rájákkal és a színes halakkal, és azt érzed, annyira, de annyira szerencsés vagy, amiért eljuthattál ide, hogy már másnap elkezdesz spórolni a következő mexikói nyaralásodra.

3 tipp, ha Mexikóba készülsz

Mikor utazz Mexikóba?

Szerintem a legjobb időszak az év eleje, a tavasz, egészen az esős évszak kezdetéig. Év elején itthon még télies volt az idő, Mexikóvárosban és a Karib-tenger partján viszont harminc fok fölötti a hőmérséklet, és még nem kelle nagy esőzéstől tartani. Egyszer egyébként októberben utaztam (ez volt az az út, amikor Cobát is meglátogattam), akkor bizony a tíz napból hatot szakadt az eső, állítólag ez kivételes eset volt, de persze nem sem örültem. A barátnőmmel utaztam, aki egy légitársaságnál dolgozva olcsóbban jutott a repjegyekhez, novemberben a szállás is olcsóbb volt, de annál nincs rosszabb, mint amikor a kirándulásaidat elmossa az eső, vagy a szállodai szobában kell kuksolnod a gyönyörű Karib-tenger partján, mert odakint már bokáig ér a víz, és tényleg egyfolytában szakad. Akkor a legkurrensebb cikk Playa del Carmenen az esernyő volt…

Hány napot szánj Mexikóvárosra?

Ha jól beosztod a napjaidat, akkor szerintem akár három-négy nap is elegendő, és ebbe beleférnek a piramisok, a múzeumok, a város nevezetességei, a gyaloglás, az ételkóstolások, minden. Utána továbbállhatsz, ha van időd, akkor mondjuk Pueblába is tanácsos elutaznod, de a Yucatán-félszigetet is alaposan bejárhatod. Meridába is érdemes ellátogatni, de persze a maja riviérán is vár rád számos látnivaló.

Mit kóstolj meg?

Nekem furcsa volt, hogy nem igazán éreztem azokat a mexikói ízeket, amelyeket itthon megismertem. Valahogy kevesebb a fűszer, visszafogottabbak az ízek, de persze ez nem baj. Ki ne hagyd a guacamolét, illetve a csilis babot! Nekem ez a két mexikói kedvencem, azonban nagyon sokféle gyümölcs és zöldség közül is választhatsz. A fajitas finom, a hús roston sütve ízletes, és ne felejtsd el, hogy a kókuszdió a fejed fölött terem, szóval ha szereted, akkor nosza rajta, olcsón adják, és nagy élmény, hogy miután kiittad a tejet a dióból, a friss kókuszt is kikanalazhatod belőle.

A helyszínekről olvashatsz még A mexikói című és a Száz Éjjel Ügynökség című regényeimben