Török nyár – visszavár egész évben

Törökországról mostanában sok minden juthat eszünkbe – nekem az isztambuli színek és illatok, illetve az antalyai luxus. Ahogy felidézem, máris indulhatnékom támad… és ez azért jó, mert a törökországi “nyár” szinte egész évben visszavár.

Fejős Éva írása

Amikor két éve Yvette barátnőm novemberben (vagy tán már decemberben?) posztolt a profilján Törökországból tengerparti, láblógatós, pálmafás, koktélozós fotót, belém hasított, hogy igen, az ország nagy részén kellemes a klíma még télen is, és isten bizony, azonnal elkezdtem nézegetni az utazási ajánlatokat. Októberben kétszer is nyaraltam Antalyában, nappal harminc fok volt, éjjel húsz-huszonkettő, a tenger finom, langyos, szóval szerintem nagyon aktuális most ez az írás, mert azonnal kedvem támad utazni. Hiszen mindössze két óra a repülőút, és máris egzotikus tájon járunk, ahol mégis Európában érezzük magunkat.

Isztambul, vágyom nálad lenni…

Isztambulban kétszer jártam. Először abban a csodás szerencsében volt részem, hogy a párommal Blaumann Ferenc és családja látott vendégül minket. Ő volt akkor a konzul, és olyan helyekre vitt el bennünket, ahová egyébként biztosan sosem jutottunk volna el, például egy magyar vonatkozású temetőbe, olyan éttermekbe, amelyekről tudomást sem szereztünk volna egy bennfentes segítsége nélkül, leültünk a bazárban társasjátékozni, és a várost is kicsit az ő szemével fedezhettük fel. Hajóztunk a Boszporuszon, és ahogy elsuhant mellettünk a város, bekukucskálhattunk a vízről a paloták ablakain, kikötöttünk a Domabahce szerájnál, a szultánok egykori birodalmánál, és az ázsiai oldalon csurogtunk be a kikötőbe. Végzetesen belezuhantam Isztambulba, a fényűző paloták, fűszeres ételek, suhogó kelmék városába, ahol a mézédes sütemények, a roston sült húsok “szaga” keveredik a legegzotikusabb parfümök illatával. A színes ruhákat viselő török nők (és a fejkendős fiatalok és asszonyok) látványa Taksimban, a belvárosban, a trendi butikok, amelyeket általam még nem ismert török divattervezők látnak el ruhákkal, a különleges fagyi, a halak és tengeri herkentyűk utcája… Imádtam. Alig vártam, hogy visszatérhessek.

Később újságíróként meghívást kaptam a Török Divatnapokra. Ez az esemény azért volt elképesztő, mert legalább úgy adjusztálták, mintha Milánóban egy divathétre érkeztem volna, és az ifjú török divattervezők vagány, eredeti viseletei annyira elbűvöltek, hogy majdnem túlsúlyos volt a bőröndöm a hazaúton… Merthogy ezeket a modelleket akkor nem méregdrágán árulták, hanem szinte “török fast fashion” boltokban, mondhatnám, fillérekért meg lehetett vásárolni, és minden egyes darab olyan különleges volt, hogy a barátnőim majdnem egytől-egyig elkunyerálták… A színek, az anyagok, a fazonok mind nagyon bátrak voltak, és ez, mondanom sem kell, totálisan az én világom.

Zdrasztvujtye, jónapot! – ahol orosz maffiózófeleségnek néztek

Egyedül, nőként sem kellett semmitől tartanom. Megnéztem a Kék mecsetet, az Aja Szófiát, a kereszténység egykori legnagyobb templomát, amely ma már múzeum. És persze a Nagybazárt is, amely olyan, mint egy komplett város, főutcával, mellékutcákkal, kávézókkal, éttermekkel, színes, kisebb-nagyobb üzletekkel. Mondjuk mindenki Zdrasztvujtyéval köszöntött, hát ezt le kellett nyelnem, tekintve, hogy tél vége volt, és én egy színes bundában, lobogó szőke hajjal tényleg simán hoztam az orosz maffiózófeleség-külsőt, de amikor megtudták, hogy magyar vagyok, mindenki Jónapot-ra váltott. Szőnyeg, ékszer, táska, cipő, ruhanemű, étkészlet, konyhafelszerelés, bőrdzsekik- és kabátok – tényleg minden van itt, amivel csak kereskedni lehet. Minden kereskedő teával kínált (visszautasítani illetlenség, de a mosdókat érdemes feltérképezni előtte), és senki sem háborodott fel, ha csak beszélgettünk, és nem vásároltam. Utóbbi azért a Fűszerbazárra nem igaz, na de ki tudna ellenállni az egzotikus fűszereknek? Én már csak azért sem, mert anyu igazán bátor kísérletező a konyhában – amit én a gardróbomban oldok meg bátran, azt ő a konyhájában. Tehát volt kinek megvásárolni a gyönyörűen adjusztált, színes fűszereket, tudtam, hogy anyu mindet fel fogja használni, és én is örömmel fogyasztom majd az ételkölteményeit.

Rövid a hosszú hétvége

A város szíve a Taksim-tér, ahová nagyon egyszerűen el lehet jutni busszal vagy metróval. Ezen a környéken (amit Beyoglunak neveznek) éjjel-nappal nyüzsög az élet. Én a térről egyenesen a sétálóutcában, az Istikalon található könyvesboltba mentem, mert már a korábbi látogatásomon is lenyűgözött, hogy a törökök milyen sokat olvasnak, mennyire szeretik a könyveket. Emlékszem, késő este már bezártak az üzletek, de a könyvesbolt nyitva tartott, és tele volt olvasó-vásárló törökökkel… Most is nyüzsögtek az emberek a boltban, miként a kávézók is megteltek. A legjobb helyek a kávéházak utcafronti „kirakataiban” találhatók, onnan lehet bámészkodni, figyelni az Istikal utcában járó nosztalgia-villamost és a sétálók tömegét. Az egyik sarokról nyílik az „éttermek utcája”, friss halakat, rákokat sütnek roston, és persze mosolyogva csábítják ebédelni-vacsorázni az embert a pincérek (két napig itt ettem – a végén már kérdezték: anyukám merre van? Hozzam el őt is egy roston sült tintahalra…). Az Istikal tele van az üzletekkel. Minden nagyvárosban megtalálható üzletláncok boltjaival – és olyanokkal, amelyekkel csak Törökországban találkoztam. Utóbbiakba igazán érdemes bemenni, főleg, ha az Indirim felirat látható a kirakaton. Ez ugyanis a leárazást jelenti, és viszonylag olcsón nagyon jó cuccokra tehet szert a szemfüles vásárló.

(Antalya környéke is tele van látnivalóval)

Este pezseg az élet errefelé, szombatonként még éjfélkor is alig lehet lépni a sokadalomtól. Itt buliznak, vacsoráznak, kávéznak, vásárolgatnak a helyiek és a turisták. Az Istikal utcát nem szabad kihagyni, mert itt érzi meg az ember – ha szabad ilyet mondani – Isztambul „leheletét”. És persze a Boszporuszon. Akár a vízen haladunk, akár átmegyünk a híres hídon, az ázsiai részre, illetve vissza, más arcát mutatja Isztambul. Az ázsiai részen, fenn, a dombon például hétvégén frissen egybekelt török házaspárokat láthatunk, amint fotóztatják magukat a nagy esemény után, majd elvegyülnek a piknikelő családok között.

Csak az a baj egy isztambuli “hosszú” hétvégével, hogy valójában nagyon-nagyon rövid. Mire belejönne az ember, már utazik is haza. Szerintem a városra nagyon is érdemes rászánni egy hetet, a végén még az is kevésnek bizonyul majd.

Nyaralás luxusmódon

De persze a tenger mellett is eltölthetjük azt az egy hetet. Rafting, dzsip szafári, szörfözés, tenisz, lenyűgöző fekvésű, ódon kisvárosok, és közben persze színvonalas pihenés –  a török riviérán mindezek adottak, és akár az aktív, akár a passzív nyaralást preferáljuk, mindenképpen tartalmasan és a várakozásnak megfelelően töltjük el az egy-két hetet.

Döbbenetes fejlődést tapasztal, aki néhány év szünet után újra ellátogat a török tengerpartra. Luxusszállodák sora „nőtt ki” a semmiből, szinte mindegyik óriási területen épült, így jutott hely a kanyargósan dizájnolt medencéknek, az óriáscsúzdáknak, hatalmas parkoknak, szépen ápolt bokrokkal, mediterrán növényekkel, pálmafákkal. A törökök úgy döntöttek: a versenybe elfogadható árú luxusszolgáltatásokkal szállnak be – a csábítást a négy- öt- és hatcsillagos(!) hotelek jelentik az elképesztően gazdag all inclusive szolgáltatással, ápolt, önálló partszakasszal. A kertekben életre kel az Ezeregyéjszaka meséje: kipárnázott függőágyakban pihenhetnek a nyaralók, miközben alkalmazottak sokasága lesi kívánságaikat.

Az antalyai repülőtérhez legközelebb eső, legfiatalabb, ámde szépen kiépített üdülőterület Lara Beach, amely főleg a török riviéra „fővárosa”, Antalya közelségének és színvonalas szállodáinak köszönheti népszerűségét. Antalya kanyargós, néhol meredek, hangulatos kis utcái nyáron életre kelnek, bazárok sokasága kínál bármit, amit csak megkívánunk (ruhaneműtől – némi túlzással – a repülő szőnyegekig), az óvárosban visszarepülhetünk az időben, oldódik a stressz, és órákon ücsöröghetünk egy hangulatos teázó teraszán. A kikötőből kihajózhatunk a nyílt tengerre, vagy a part közelében hajózva megtalálhatjuk álmaink strandját. De választhatjuk Kemert, Sidét, Alanyát, Beleket vagy bármely más várost is, biztos, hogy nem fogunk csalódni. Egyrészt azért nem, mert a nap ereje itt mintha megsokszorozódna: az egyhetes nyaralásból is aranybarnán térünk majd vissza, másrészt a városnézésen kívül rengeteg program vár ránk. Szinte minden hotelben van teniszpálya, szörfbérlési lehetőség, tehát az aktív nyaralás kedvelői sem fognak unatkozni. Kipróbálhatjuk a török iránytaxit, a dolmusht, amelyet leintünk az országúton, és többnyire egy euróért a közeli nagyváros központjába visz minket, és persze megtapasztalhatjuk a török vendégszeretetet. Nincs akadálya, hogy egy társaságban vízipipázzunk a törökökkel, a híres almateát pedig visszautasítani nem csupán illetlenség, hanem őrültség is lenne – hiszen nagyon finom.

Megjelent a Fejős Éva magazinban 2017-bem

Ha törökországi helyszínről regényben is szívesen olvasnál, szívből ajánlom A mexikói című regényemet! (Linkkel)