Annyira mély álomból ébredek, hogy egy pillanatra azt sem tudom, hol vagyok. Döbbenten pislogok a napszemüveg mögött. Ezerrel tűz a nap, kezem a sárgásfehér homokot simítja, körülöttem fura, elnyújtott angollal beszélnek, és a közelben morajlik a tenger. Újév van, január elseje, és én Sydneyben, a zsúfolt Bondi beachen próbálom kiheverni a mögöttünk lévő majdnem huszonnégy órás repülőutat.

Fejős Éva írása

A “szilveszter a tengerparton” programot lekéstük, mert éppen december 31-re szólt a legolcsóbb jegy, de semmi gond, mert egyrészt szinte üres gépen jöttünk Londonból, másrészt végig szilveszter volt, amerre repültünk. Másodszor járunk itt a párommal, most csak villámlátogatóba érkeztünk, már holnap megyünk is tovább a Nagy Korallzátonyhoz. De Sydney minden porcikájában ismerős. Egy hónapot töltöttem itt a barátnőmmel néhány évvel ezelőtt – az utolsó hétre kijött a párom is –, akkor bejártuk a város minden zegét és zugát. Most a Bondi egyfajta nosztalgia, ez szinte egész Ausztrália legismertebb tengerpartja; aki nézi a Modern családot, és látta az ausztrál utazásról szóló részt, az szinte kívülről fújja, hogy itt strandolnak a legszebb csajok, és itt érdemes a jóképű vízimentőktől újraélesztést kérni (na jó, csak vicceltem). Ráadásul a világ összes szörföse számára is ikonikus hely Bondi – itt aztán össze kell szedned a tudásodat, hacsak nem akarsz folyton a vízben lenni a deszka helyett, az biztos. Meg persze néha cápariadók is vannak Bondi-on, ez is hozzátesz a híréhez, bár nem annyira jót, és még valami: ha bizonytalan úszó vagy, legfeljebb a derékig érő vízbe menj bele (vagy inkább csak bokáig), mert olyan hatalmasak a hullámok, hogy bármikor hanyatt vághat valamelyik.

Bondi beach mindig tele van emberekkel. Ez tényleg a filmes csapatok kedvenc helye lehet: a többség fiatal vagy fiatalos, gyönyörű, vidám. Emlékszem, amikor a barátnőmmel itt jártunk (egyébként egy nyelviskola nebulói voltunk, de az volt az első alkalom a kettőből, amikor fizetés nélküli szabit kértem a munkahelyemen, mert valami “mást” akartam csinálni – igaz, valójában oroszlánokat akartam menteni Afrikában, vagy a “tall ship chronicle” típusú vitorláson dolgozni és utazni egy hónapig, ám a barátnőm sokkal racionálisabban gondolkozott, mint én), itteni idő szerint éppen átmenet volt a tél és a nyár között, októbert írtunk, a városban dzsekiben jártam, de Bondira rohantunk le napozni szinte minden délután.

Újév napján azonban alig lehet egy törölközőnyi helyet találni a hatalmas beachen. A parti dzsúszbárok, falatozók, szendvicsezők tömve vannak emberekkel, mindenki Happy New Year-t kíván ismerősnek és idegennek egyaránt. Újévkor strandolni egyébként is csodálatos. A víz persze hideg, mint mindig, és persze nem merem elhagyni a biztonságos parti sávot, aztán megszárítkozom a napon, a sárgásfehér homokba fektetett törölközőn. És visszaemlékszem az évekkel ezelőtti érkezésünkre.

Sydney, egy nap alatt, embertelen tempóban

Akkor Kata barátnőm ismerősei vártak a reptéren, egy házaspár, akik úgy döntöttek, most azonal meg kell ismernünk Sydney összes fontos nevezetességét. Úgyhogy éppen csak letettük a bőröndünket a Hyde Parknál bérelt apartmanban, és máris Bondi-ra robogtunk. Mert számukra is egyértelmű volt – akik már évtizedek óta Sydneyben éltek –, hogy a város felfedezése itt kezdődik. Emlékszem, fentről néztem az apró alakokkal megtelt beachet, a gyönyörű kék tengert, és már akkor sejtettem, hogy sok időt fogok itt tölteni. De már indultunk is tovább: második pont, az Operaház. Ha Sydney, akkor rögtön az Operaház, a Harbour Bridge vagy Bondi beach ugrott be nekem is a fotókról. Bementünk az Operaházba, jegyeket vettünk három héttel későbbre a világ egyik legkülönlegesebb, a betonvitorláiról ismert építményében. Mellette bárok és egy hatalmas park, a park egyik nevezetessége, hogy rengeteg denevér lóg a fákon, mindezt érkezés után felfedeztük. Aztán a Harbour Bridge-et, amelynek nemcsak a formája különleges, hanem az is, hogy a híres acélhidat vezetett túra keretében meg lehet mászni: napközben nincs olyan pillanat, hogy ne vonulnának biztonsági felszereléssel ellátott turisták a híd legtetején (leesni nem lehet, a tériszony is gyorsan elmúlik, viszont semmit sem szabad felvinni, tehát a fotózásról mondjunk le, és hát elég mélyen be kell nyúlni a zsebünkbe, ha egy ilyen felejthetetlen kalandban szeretnénk részt venni).

(Bondi beach, az év első napján)

A híd megtekintése után rohantunk is a Darling Harbour-be, amit a szilveszteri hírösszefoglalókból már mi is ismertünk: itt van ugyanis Ausztrália leglátványosabb évzáró-évnyitó tűzijátéka. Ez volt annak idején Sydney kereskedelmi kikötője, ma pedig az egyik legismertebb szórakozónegyed. Később Katával gyakran jártunk ide vacsorázni, lehet válogatni a különböző árfekvésű helyek között, és mindig nagy az élet. A kikötőt átíveli egy nagyon régi, nyitható híd, amin érkezésünkkor rengeteget fotózkodtunk, meg persze tetszett, ahogy elforgatva kinyitják és becsukját a hidat – ha gyerekkel utaztok, akkor garantáltan leköti őt több órán keresztül a híd működése. Akvárium és mini állatkert is található az öbölben, mi itt is néztünk koalákat meg tengeri élőlényeket, de azért érdemesebb a nagy Sydney Zoo-ba ellátogatni, ahonnan – egész pontosan a zsiráfoktól – az Operaházra is felejthetetlen kilátás nyílik. (És ha már a Sydney Zoo: itt próbáltam először kengurukat fotózni, de amint elkezdtem fényképezni, azonnal kakálni kezdtek, szóval nem tudtam a lapnak elküldeni a képeket, amelyiknek dolgoztam.)

És hogy az észvesztő rohanás ne érjen véget az első érkezésünk napján, vissza az Operához (ahonnan a hajójáratok indulnak), majd hajóval mentünk is tovább Manly Beachre. Ez szintén szörfparadicsom, de a strandolóknak is egyik kedvenc helye; mi később mindössze kétszer jártunk itt, mert Bondi nekünk egy busszal megközelíthetőbb volt a belvárosból, ráadásul a többi strandot is igyekeztünk felfedezni. Érkezés és a nagy rohanás után kicsit megpihentünk Manlyn, napoztunk, sült rákot ettünk, aztán felfedeztük a környéket (főleg üzletekből és szórakozóhelyekből áll), és még nem ért véget a nap! Irány ismét a belváros, a Hyde Parkon átvágva gyalog minden hihetetlen közelségben volt a belvárosi részen. Attól kezdve gyakorlatilag gyalogoltunk mindennap: az Operához, a Darling Harbour-höz pár perc alatt odaértünk, a legnyüzsgőbb részen laktunk, imádtuk.

Kata barátai elvittek minket (persze csak másnap :D) Sydney környékére, kirándultunk a Kék hegyekhez, a Három Nővér elnevezésű sziklához, aboriginalok munkáival ismerkedtünk, szóval elég tömények voltak az első napok, de így sokkal bátrabban fedeztük fel a harmadik naptól mi magunk a várost. Az egyik legemlékezetesebb a koalakaland volt, persze hol máshol, mint az állatkertben: Katát még le is hívták a nézők közül az etetésre. Eukaliptuszlevélen élnek, és amikor nem esznek, többnyire a fákon alszanak.

Korall-tenger, korallzátony és a szelíd cápák

Na de vissza az újévhez. Miután lemegy a nap, felszedelőzködünk, és bár alig látunk az álmosságtól, az a küldetésünk, hogy a január elsejét a Darling Harbourben búcsúztassuk. Természetesen kicsit belealszunk a vacsorába, ami azért nem is nagy baj, mert másnap hajnali hatkor már a reptéren kell lennünk. Fapados járattal utazunk tovább a Nagy Korallzátonyhoz, Queensland államba, a Korall-tengerhez (ugye milyen gyönyörű neve van?), a világ legnagyobb korallzátonyához. Bár egyikünk sem valami nagy búvár, már csak az élővilág miatt is jöttünk, a Nagy Korallzátony nemzeti parkjaiban rengeteg, általunk sosem látott állat (például különböző teknősfajok, madarak) és egzotikus növény él, de természetesen egy napot snorkelezünk, vagyis pipával, uszonnyal úszunk is a tengerben. Reggelente rengeteg hajó indul a különböző kikötőkből búvárkodni vágyó utasokkal a nagyjából háromezer korallzátony valamelyikéhez, és általában három hosszú merülést plusz étkezést foglalnak bele az út árába. Gyönyörű, színes korallokat és hihetetlen formájú, színű halakat láthatunk. Megálltunk egy cápás helynél is (persze nem a fehér cápák kedvenc helyénél), félelmetes volt közöttük/fölöttük úszkálni, és számomra az is elég hátborzongató volt, hogy a zátonyok fölül kiúszva alattunk hirtelen százméteres mélység tátongott. De remek nap volt, és a Nagy Korallzátony környéke (a legismertebb hely Port Douglas) is nagyon érdemes a nyaralásra, a kirándulásokra, az egzotikus élővilág felfedezésére.

(Port Douglas partja, krokodilveszély táblával)

Persze azért visszafelé megint vár ránk Sydney: a város, ami engem Barcelonára emlékeztet a hangulatával, csak éppen a gyökerei nem nyúlnak olyan régre vissza. Még egy tányér sült rák a tengerparton, még egy friss görögdinnyelé jéggel a langyos homokban, még egy csobbanás a hatalmas hullámok közé, még egy fotózkodás a trendin kopott szörfdeszkákkal, aztán irány a reptér. Bár már jócskán január van, még mindig így köszöntenek a repülőtéren: Boldog újévet!

Tippek Sydneybe utazóknak

Mikor menjünk?

Amikor nálunk tél van, Sydneyben akkor tombol a nyár. Szilveszterkor bőven harminc fok fölött lehet a hőmérséklet, viszont én úgy tapasztaltam, hogy szinte mindig fúj a szél, vagyis olyan “igazi” melegem sosem volt. A mi nyári időszakunkban tél van Sydneyben, persze nem hóval és faggyal, de aki május és szeptember között érkezik, azért vigyen magával egy meleg dzsekit.

Hová kiránduljunk?

Nekünk az első utazás során egy hónap arra volt elég, hogy magát Sydneyt valamennyire megismerjük, de még így is van olyan környék és beach, ami nem fért bele az időnkbe. Persze tettünk a környéken is kirándulást, és meg lehet ismerni rohanva is a várost, de azt gondolom, ha valaki egy vagy két hétre érkezik, akkor éppen lesz ideje Sydneyt bejárni, és mondjuk három napra elutazni a Nagy Korallzátonyhoz, mert azért az egy egzotikus (bár távoli) kitérő. Sydney környékén a helyiek legkedveltebb kirándulóhelye a Kék hegyek, a cikkben is említett Három nővér nevű különleges sziklával, vízesésekkel, kirándulótereppel, ha egy napra kocsit bérelünk, ezt ne hagyjuk ki.

Ha többet is olvasnál a városról, ajánlom az Újra veled, Sydneyben című fordulatos regényemet!