Sokáig őrültségnek tartottam az újévi fogadalomtételt, vagy inkább egy olyan rituálénak, amit biztosan megszeg az ember, de ma már azt gondolom, bármilyen változtatáshoz nagyon jó alkalom az évforduló.

Fejős Éva írása

Ugye, az év vége nálatok is dorbézolással, vagy legalábbis azzal telt, hogy minden szempontból kicsit lazább voltál? Kaja, sport, munka, legfeljebb az érzelmeket vetted komolyabban. Legalábbis nálunk ez van mindig, és a baráti körömben is. Decemberben sőt január elején is összejárunk a családdal, barátokkal egészen nagy gyakorisággal, finomakat eszünk, kihagyjuk a futást, nem kerül elő a laptop, de senkinél ám, szóval a munkát is lazábban vesszük. De közben érezzük, hogy milyen változtatásokra van (lenne) szükségünk. A NAGY VÁLTOZTATÁSOK éppen úgy szerepelhetnek az ezévi tervekben, mint az apróbbak.

Kis vagy nagy erőfeszítések?

Januárban még nem késő megfogadni, hogy bizonyos dolgokban változtassunk az életünkben. Persze folyamatosan változunk és változtatunk, de ilyenkor jön el az ideje a nagy fogadalmaknak, vagyis azoknak a változtatásoknak, amelyekhez erőfeszítéseket, sokszor nagy erőfeszítéseket kell tennünk.

A legtöbben az életmódjukkal kapcsolatban tesznek fogadalmat (több sport, kevesebb édesség, egészségesebb élet), sokan a kapcsolataik minőségének változtatását tűzik ki, és gyanítom, nem kevesen vannak, akik jobb állást, jobb életminőséget szeretnének elérni az új évben. Utóbbiak gyakran megtorpannak, mert azt gondolják, hogy ezeket külső körülmények befolyásolják. Szerintem viszont nem, vagy nem csak külső körülmények döntik el a sorsunkat.

A regényszereplőim általában a kezükbe veszik a sorsukat, és gyakran hoznak egy-egy bátor döntést. Legyen szó kis döntésről vagy nagyról – mindegyik fontos, és mindegyiket meg kell hozni.

A fogadalmak meghozatala esetén szerintem a legfontosabb, hogy merjünk dönteni, ne azt várjuk, hogy az események sodorjanak bennünket. Például az egyik nagyon kedves olvasóm nemrég mesélte: hosszas tépelődés után felismerték, hogy a párkapcsolatban már nem fejlődnek a párjával. Igaz, többször újrakezdték, de nem tapasztaltak fejlődést, csak úgy „elvoltak” a kapcsolatban. És bár anyagilag jó körülmények között éltek, az olvasóm azt mondta: bátor lesz, és fejest ugrik az ismeretlenbe, mert ebben a kapcsolatban már nincs rendben a lelke. Albérletbe költözött, és teljesen új életet kezdett, még a munkahelyét is megváltoztatta (elég hamar talált új állást). Ez a döntés szabadsága önbizalmat adott neki. Meggyőződésem, hogy hamarosan rátalál önmagára, és sikeresebb lesz, mint valaha. Mindez egy fájdalmas, nehéz elhatározással kezdődött.

Vagy az egyik barátnőm a mozgásról hozott döntést: ha esik, ha fúj, heti öt alkalommal sportolni fog. Nem hagyhat ki két napnál többet, csak ha beteg. Nem volt könnyű betartania, de mivel beírogatta a naptárba (én is ezt teszem egyébként, amikor nem felejtem el) az alkalmakat, amikor sportolt, nem tudta becsapni magát. És a mozgással szépen jött együtt, hogy nem evett már meg esténként fél tábla csokit, hiszen túl sokat küzdött azért, hogy sportosabb legyen az alakja. És egyik változás hozta a másikat az életében... Ahogy változtatott az életmódján, egyre magabiztosabbá vált, és ez a munkájában, a párkapcsolatában is fejlődést hozott, és folyamatosan hoz is.

A Cuba Librében Aurelio mondja:    „...a jónőségnek semmi köze ahhoz, hogy mit mutat a tükör. A jónőség lényege, hogy belül szabad vagy. És bízol. Magadban...”

Hozz döntést!

Merj dönteni egy olyan helyzetben, amiben már nem érzed jól, vagy éppen egyre rosszabbul érzed magad!

Egyszerre ne fogadj meg sok mindent, inkább egy fontos célt tűzz magad elé, és mondjuk csak a második negyedévben próbáld a második célt elérni!

Minden egyes apró sikerélményt regisztrálj magadban, de a legjobb, ha egy-két szóban feljegyzed a naptáradba!

Tudom, tudom: ma már az okostelefonok korszakában elárasztanak minket a naptáralkalmazások. Minek is szereznénk be nyomtatott naptárt, noteszt? Én is próbáltam enélkül élni, de amikor frissítések során elszállt az összes bejegyzésem, visszatértem a hagyományos naptárhoz. Nem csupán azért, mert tartottam tőle, hogy elveszítem a későbbi időpontra vonatkozó bejegyzéseket, és nem fogok elmenni a találkozókra, hanem mert nekem a digitális naptár nem adja ugyanazt az élményt, mint a nyomtatott, amelybe a saját kézírásommal jegyzek be (sokszor fölöslegesnek ítélt) dolgokat. Utólag persze kiderül, hogy nem is volt minden felesleges...

A naptárba ugyanis bevezetem, hogy aznap mi történt, és bármikor, amikor kézbe veszem (akár hónapokkal később), belelapozva felidézek beszélgetéseket, hangulatokat, sőt egy kicsit az akkori önmagammal találkozom.

Bejegyzem az edzéseket (futásokat). Őrültségnek tűnik, de még aputól láttam, hogy edzésnaplót vezetett versenyzőként. Jó, az sokkal profibb volt, én csak annyit írok bele, hogy hány percet sportoltam egy nap. Nem is tudjátok, milyen önbizalmat ad: mondjuk decemberben mindennap futottam fél órát. Ha képes voltam erre a karácsony idején, a vendégségek idején, akkor miért ne lennék képes rá februárban is? Igen, önbizalmat és erőt ad a folytatáshoz, ajánlom nektek is.

Ha tettetek újévi fogadalmat, akkor érdemes az azzal kapcsolatos fejlődéseiteket is bejegyezni a naptárba. Legyen az egy jobb munkakapcsolat kiépítése a főnökkel, egészséges(ebb) táplálkozás, több találkozás a barátokkal stb. – amikor tesztek ezért, egy-két szóban érdemes feljegyezni, mert utólag majd visszanézhetitek, és látjátok, milyen erőfeszítéseket tettetek, mennyire sok erő volt bennetek, és ez a továbbiakhoz is energiát ad!

Én abban hiszek, hogy elsősorban a jó dolgokat kell feljegyezni a naptárba. Ez nekem azért is hasznos, mert ha valamit elszúrtam, igyekszem kijavítani (ha lehet), és a sikeres(ebb) végeredményt jegyzem be. Hiszen a naptár szerintem nem csupán arról szól, hogy a teendőinket ne felejtsük el, hanem pozitív megerősítést adhat a fejlődésünkről.

Veszélyesek az új célok? Dehogy!

Olvasótalálkozókon, dedikálásokon sokan mondjátok, üzenetekben többen írjátok, hogy bár bátorságot adn(án)ak a regényeim, a regényhőseim, mindig megszólal belül egy egyre erősödő hang: „De hát úgysem sikerülhet!”. És ha nem a belső hangotok szól, hát akkor féltőnek szánt, valójában azonban önbizalomcsökkentő megjegyzést kaptok a környezetetektől, amiből azt szűritek le, hogy új célokat kitűzni „veszélyes”, mert csalódás vár rátok. Ilyenkor is használhat egy-két varázsmondat...

Teljesen természetes, hogy a belső hangunk, a „pesszimista énünk” minden, változtatással kapcsolatos ötletünket, és minden olyan tervünket, ami kicsit is kockázatos, megvétózza. „Á, nekem nem sikerülhet... Lehet, hogy másnak összejött, de nekem nem fog... Szerencsétlen vagyok, eddig is minden rosszul végződött...” – és még sorolhatnám. Akiknek már van tapasztalatuk abban, hogy egy nagy álmuk saját erőből megvalósult, képesek elhallgattatni ezt a belső hangot, vagy legalábbis csökkenteni a „hangerejét”. Ám ha ehhez a bizonytalansághoz még a környezet megjegyzései is hozzájárulnak: „Inkább maradj a fenekeden... Többet veszíthetsz, ha belevágsz, mint amit nyerhetsz vele... Rá fogsz fizetni... Elveszted a már meglévő állásodat is...”, és a többi, akkor sokan hajlamosak inkább nem cselekedni, és nem elindulni az álmaik után. Pedig egyszerű szemléletváltással máris sokkal könnyebb lerázni magunkról ezeket a megjegyzéseket, és elnémítani a pesszimista belső hangunkat.

Tippek, hogyan tudsz elindulni az álmaid valóra váltása felé:

1. Amikor megszólal a félős kis belső hangod, vagy a környezeted megpróbálja elhitetni veled, hogy nem vagy elég felkészült/erős stb. ahhoz, hogy elindulj egy új cél felé, gondolj arra, hogy másoknak is sikerült már. Keress példákat a sikerre! Keress akár az interneten olyasvalakiket, akik létrehozták, amiről még csak álmodsz!

2. Kérdezd meg magadtól: Miért is ne sikerülhetne nekem is? Ezzel a kérdéssel már magad elé vetíted a leendő sikert, nem zárod be magad, és minél többször kérdezed ezt magadtól, annál inkább el fogod hinni, hogy elérheted a célodat. Ez a kérdés lassan, finoman állít át arra, hogy a kudarc helyett a sikert képzeld magad elé, és abban higgy.

3. Közben tégy meg mindent, hogy elindulhass az utadon!

4. Ha nem akarod, hogy elbizonytalanítson a környezeted, akkor egy ideig ne is mesélj nekik az álmodról! Őrizd meg magadnak, gondolkodj rajta, miket kell megtenned, hogy elérj az első mérföldkőig (legyen szó új hobbiról, új munkáról, elindítandó vállalkozásról, a párkapcsolatod javításáról, sportolásról, életmódváltásról, fogyókúráról stb.), és kezdd el szépen, lassan lerakni az építőkockákat! Nem kell minden lépésedről beszámolnod a körülötted lévőknek, ha egyébként nem támogatják a változást, amit szeretnél. A legfontosabb, hogy ne hagyd magad elbizonytalanítani, hiszen egyedül te tudod, hogy neked mi a jó, és hogy igazán mit szeretnél!

Ne csak álmodozz!

A negyedik ponthoz számos történetem kapcsolódik. Az egyik, amire már utaltam: amikor a környezetemben szinte mindenki múló „őrültségnek” tartotta az írást, úgy döntöttem, nem beszélek róla többet – ugyanakkor tudtam, hogy szükségem van rá. Nem tudtak eltéríteni az utamról, és bevallom, sosem szólalt meg bennem az írással kapcsolatban a „pesszimista hang”. Nagyon hittem magamban, és nagyon nagy szükségem volt az írásra, arra, hogy történetek szülessenek a fantáziámban, amelyekbe írás közben én is „beszállhatok”, szinte részese lehetek... és hogy kitalált szereplők bőrébe bújhassak, amikor írok.

Egy másik hasonló ügy, amiről a Szeretlek, Bangkok könyvemben is írtam, az a döntés volt, amit az állásomról, a további szakmai életemről kellett meghoznom. Akkor már nem éreztem a szakmai fejlődésem további lehetőségét a Nők Lapjánál, ugyanakkor „kényelmes” és nagyon szuper állás volt. De én többet, mást szerettem volna, új kihívásokat, és persze azokat a témákat feldolgozni, amelyekre a lap struktúrája miatt ott már nemigen volt lehetőség.

A döntésig hosszú hónapok vezettek (szerencsés öt hónap volt, amit fizetés nélküli szabadságon töltöttem, utazással), és csak az utolsó napokban mertem kimondani önmagamnak és a páromnak, majd Dia barátnőmnek is, hogy vége. Hogy bármilyen kockázatos, én már döntöttem. A saját utamra indulok. Dia azt mondta, ő is tudta. És biztatott: ha a regényhőseim bátrak, hát akkor legyek én is az.

Anyu megijedt, a környezetemben sokan nem értették, miért kell kilépni egy klassz munkahelyről.

De ha akkor nem így döntök, és nem választom a többé-kevésbé bizonytalan szabadúszást, akkor talán regényíróként sem mozdultam volna még ugyanabban az évben, nem válok el a kiadómtól, és esetleg ott maradtam volna a könyvkiadó csődjéig (bár nem hiszem, mert elég tudatosan készítettem elő az eljövetelt – a nagy váltás ehhez is erőt adott), és talán nem hoztam volna létre a saját könyvkiadómat, az Erawant sem... Holott ez utóbbi az igazi szabadságot adja számomra. Nagy álom volt, nagy a felelősség, de óriási a szabadságom is. Sok-sok apró döntésből, írásból és olvasásból állnak a napjaim, amit nagyon imádok. A semmiből kezdtem felépíteni valamit, lassan, építőkockánként. Sokan mondták, hogy nem fog sikerülni, még szakmai vélemény is volt: „Nem adok egy évet sem az Évának meg a kiadójának, és itt fog sírni a küszöbünkön” és a többi...

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ne hallgass a negatív „jóslatokra”, ne hagyd, hogy mások mondják meg, mit kellene tenned! Arra gondolj, mit szeretnél elérni, hol szeretnél lenni, kivel, kikkel, és hogy mit szeretnél csinálni! Ha megtalálod a célt (az éppen aktuális célodat), akkor hidd el, hogy el is érheted, ha teszel érte. Valószínűleg nem megy sikerül majd egy pillanat alatt, de ha a kezedbe veszed a sorsodat és elindulsz, akkor nyilván már sokkal közelebb leszel a célodhoz, mint ha csak álmodoznál róla életed végéig.

Vállalkozz!

Vállalkozom valamire, vagyis hozok egy döntést, és megvalósítok valamit, ami fontos számomra. Vállalkozni nemcsak úgy lehet, hogy létrehozok egy céget, hanem úgy is, hogy eldöntöm: valóra váltom az álmaimat.

Amikor a „vállalkozás” szót halljuk, rögtön a cégalapítás ugrik be. Holott ez a szó számomra a döntést, az elhatározást jelenti. Vállalkozom arra, hogy megvalósítom az álmaimat.

Lehet, hogy amikor ezeket a sorokat olvasod, még mindig azon gondolkozol, melyek is azok a „nagy álmaid”. Ha nem jut eszedbe semmi, akkor se érezd kellemetlenül magad. Inkább csak lazulj el (akár futás, színezés, kézimunka, kádfürdőzés során), és próbáld magad elé idézni, melyek voltak a nagy gyerekkori álmaid! Gondolj bele abba is, mivel szeretsz foglalkozni, kivel cserélnél, mihez érzel késztetést, tehetséget magadban! Ne hagyd, hogy a „körülmények” visszahúzzanak, engedd szabadon a fantáziádat, ne törődj vele, hogy milyen akadályok állhatnak az utadban – ne arra összpontosíts, hogy miért lehetetlen valamit megvalósítani, hanem csak arra gondolj, milyen életet képzelsz el magadnak, hogyan éreznéd jól és sikeresnek magad egy-két-öt év múlva!

Hogyan, miként vállalkozhatsz?

Például teljesítsd ki magad abban, amit szeretsz. Rengeteg példát találhatsz erre!

Mondok is néhányat, és majd továbbgondolhatod, saját magadra szabva:

– Szeretsz főzni? A konyhában érzed igazán elemedben magad? Akkor mi volna, ha újabb trükköket, recepteket tanulnál és álmodnál meg, és azokat megírnád, videón, fotókon bemutatnád másoknak is? (Anyukámat már jó ideje erre biztatom egyébként...) Nem beszélve arról, ha blogolsz a főzésről, akkor szükségszerűen meg kell tanulnod az ételfotózást, tehát valószínűleg ezzel bővíted az ismereteidet, és élvezni fogod a beállításokat, az alkotást. (Természetesen sok-sok sikeres gasztroblogger kezdte hasonlóan a pályafutását, és nyilván nem kell, sőt az elején nem is szabad feladni mellette az állásodat, mégis kiélheted a kreativitásodat, folyamatosan tanulsz, és egyszer akár odáig is eljuthatsz, hogy csak a hobbidból élj!)

– Szeretsz kötni, varrni, és mindig új csodák születnek a kezed alatt? Miért nem hozol létre egy videocsatornát, ahol bemutathatod, mit tudsz? Ehhez is elég már egy okostelefon, és némi internettudás. Mivel ma reneszánszát éli minden, ami „home-made”, akár az is lehet, hogy hamarosan nagy nézőszámot tudhatsz a csatornádnak, és még hirdetők is jönnek – na akkor már elgondolkozhatsz egy vállalkozás létrehozásán is.

– Szeretsz futni, kerékpározni? Miért nem hozod össze egy csoportba a barátnőidet, ismerőseidet, és vezeted őket azon az úton, amit te már megtettél? Hamarosan egy saját kis csapatod lesz, új barátságaid köttetnek, és továbbadhatod a tapasztalataidat, miközben új célokat tűzhetsz ki a sporttal kapcsolatban.

– Szeretnél futni, kerékpározni, de nincs kivel? Miért nem kéred meg a barátnőidet, hogy menjenek veled? Biztosan van valaki a környezetedben az ismerőseid között, akik futni/biciklizni jár, csatlakozz hozzá! Lehet, hogy hamarosan majd te adod tovább másoknak a tapasztalataidat, miközben új barátokra tehetsz szert!

– Szeretnél lefogyni, sportolni? Vállalkozz rá már ma! Kezdd kis távval a futást, a mozgást, hogy ne menjen el a kedved, inkább pihenj közben, amíg állóképességet szerzel! – Szeretnél nyelvet tanulni? Szakíts rá időt, például egy héten kétszer másfél órát! Ma már remek mobiltelefonos alkalmazások vannak, amelyek segítségével idegen nyelvet tanulhatsz. Tűzz ki célt: mondjuk két hónap múlva le tudsz fordítani magadról néhány mondatot. A sikerélmény szárnyakat adhat, és idővel valószínűleg majd nyelvtanárhoz is beiratkozol, kinyílik a világ, az adott nyelven fogsz olvasni – és ez nem lehetetlen!

– Szeretsz rajzolni, festeni? Miért halogatod a kezdést? Vegyél papírt, ceruzát, festéket, és kezdj hozzá! Egyáltalán nem lehetetlen, hogy a kedvenc kortárs festődet is meglátogasd, sőt tanácsot is kérj tőle. Hidd el, ez működik, én is meglátogattam magánemberként számos fiatal festőművészt (bár kézügyességem nulla, festeni sem akartam, viszont kíváncsi voltam arra, hogy min dolgoznak, mit gondolnak a munkáikról), és örömmel válaszoltak, mi több, elkalauzoltak a műveik között.

– Szeretsz olvasni, írni? Miért nem indítasz egy tematikus blogot, ahol az ismerőseid (és később akár ismeretlenek is) olvashatják a gondolataidat?

– Van egy jó ötleted? Mivel nem tudom, mi az, egy korábbi saját ötletemről mesélek: évekkel ezelőtt kitaláltam, hogy jó lenne olyan rágógumit fejleszteni, amiben ínygyulladás enyhítésére alkalmas hatóanyag van. Mivel hittem benne, végigjártam néhány gyógyszergyártó céget, az egyik látott benne fantáziát, ám végül forráshiányra hivatkozva elvetették az ötletet, amelynek egyébként ma is látom létjogosultságát.  Nekem ez inkább játék volt, és nem keseredtem el, amikor elutasítottak (hiszen egyrészt volt már részem szerzőként is elég sok kudarcban, másrészt nyilván nem értek a gyógyszerészethez, de a rágógumi-gyártáshoz sem), viszont, meggyőződésem, hogy növelte a kreativitásomat, hogy ilyesmin is törtem a fejem.

Ha a szakterületeddel kapcsolatos ötleted van, miért nem indulsz el a megvalósítás útján? Keress hozzá partnereket, győzd meg őket – és lehet, hogy közben valami egészen új ötleted támad, ami szintén megér egy „vállalkozást”.

Még biztosan van számos lehetőség előtted. Lehet, hogy nem is villantottam fel, amire gondolsz (sőt valószínű); csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy sosincs késő, és mindig van lehetőség arra, hogy vállalkozz. Akár anélkül is, hogy létrehoznál egy céget. Vállalkozz, vagyis vállald, hogy elindulsz az álmaid után!

A sorsfordító döntések

Persze az is megeshet, hogy az egész életeddel elégedetlen vagy, és nem jelentene igazi minőségbeli változtatást, ha mondjuk “csak” új hobbit találnál. Lehet, hogy az állásoddal nem vagy elégedett, de az is előfordulhat, hogy a magánéletedben tartod fontosnak a változtatást. Láttad az egyik menő pszichológiai sorozatban azt az epizódot, amikor az orvosfeleség, aki gépeli a férje regényét, ínhüvelygyulladással és kényszerbetegséggel jelentkezik a pszichológusnál, többször leszögezve, hogy a férje milyen imádnivaló, aztán a kezelés végén valahogy kitör belőle: “El akarom hagyni”? Azt hallom-látom, hogy ezek a magánéleti problémák inkább év vége felé erősödnek fel, de sokan azt mondják, majd a jövő évben változtatnak. Ha nem érzed jól magad a bőrödben, ha rémálmaid vannak, akkor érdemes azon is elgondolkodnod, hogy olyan életet élsz-e, amilyet szeretnél? Minden új nap, minden új év új esély. Szerintem senkinek sem érdemes megalkuvásból, félelemből ott maradnia egy “rémisztő” munkahelyen, vagy olyan kapcsolatban, ami nem visz előre, nem ad jó érzést. Ilyenkor azért érdemes lehet “külső szemmel”, vagyis egy kívülállóval elemezni a helyzetet, aki már a meghallgatással sokat segíthet, hiszen így ráébredhetünk arra, hogy egy új, idegen személy (akár pszichológus) szemével hogyan látjuk magunkat, a helyzetünket, kapcsolatunkat, és könnyebb meghozni a döntést is, akár a munkahelyünkön, kapcsolatunkon belüli viszonyok megváltoztatására, akár a továbblépésre.

Az év eleje nem kell, hogy lehangoló legyen, hiszen rengeteg lehetőséget tartogat – arra, hogy megvalósítsuk a vágyainkat, beteljesíthessük az álmainkat, és egy jobb jövő felé indulhassunk.