Elérhetőségek

FEJŐS ÉVA

Itt tudsz nekem levelet/üzenetet írni:
E-mail: fejoseva@fejoseva.com

 



Halál emlékül

A KÖNYVKRITIKÁK BLOG ÉRTÉKELÉSE

A napokban került a könyvesboltokba a Halál emlékül című krimi, amely bár megjelenését tekintve a legfrisebb, mégis az egyik legkorábbi Fejős Éva-kötet, ugyanis a szerző azt mindössze 22 évesen, - akkor még - a fióknak írta. 

1963 augusztusában egy nyolc főből álló társaság elindul, hogy felfedezze magának Mexikó rejtett ösvényeit, rövid ideig tartó kirándulásuk alatt pedig egy több évszázados szentélyre lelnek. Utazásuk vége előtt már nem tudják bejelenteni a hatóságoknak a magán-expedíció eredményét, négy évvel később - egy földrengés következtében - az azték kincseket rejtő barlang bejárata beomlik. 25 évvel később, 1988-ban Dianának, a True Stories című lap bűnügyi újságírójának egy különleges, holttest nélküli temetésről kell tudósítania. Bryan Toddnak Mexikóban - egy újabb földmozgás következményeként - veszett nyoma, a hatóságok pár héttel később, holttest hiányában halottá nyilvánították. Todd volt a vezetője annak a csapatnak, akik 1963-ban körútra indultak a Sierra Madrén, és az első, aki rejtélyes körülmények között veszti életét. Hamarosan ugyanis újabb holttestek kerülnek elő, Diana pedig arra gyanakszik, hogy a gyilkosságoknak köze lehet a 25 évvel korábbi utazáshoz.

Fejős Éva a magyar chick-lit irodalom egyik legnépszerűbb szerzője: 2008 és 2012 között az Ulpius-ház Kiadónál jelentek meg művei, 2013-ban - a kiadó csődje és botrányai után - megalapította saját könyvműhelyét, az Erawan Kiadót. Eddig 27 regénye és 2 novelláskötete jelent meg nyomtatásban, emellett írt már könyvet utazásairól, az anyaságról is, valamint tucatnyi novella szerzője. Az idén decemberben megjelent Halál emlékül című krimit 1989-ben még táskaírógépen írta saját és édesanyja fiókjának, a kézirat egészen mostanáig a padláson porosodott. Fejős teljesen el is felejtkezett a történetről, így saját maga is meglepődött, amikor kezébe került egy dosszié, benne az egyetlen példány. Az Egyszer az életbenkarantén-novellasorozat írása után vetette bele magát az olvasásba (saját bevallása szerint 31 év távlatából, ezernyi történet megírásán túl már nem is emlékezett a cselekményre), végül úgy döntött, ezt a korai művét is megjelenteti, olvasótábora legnagyobb örömére.

Mindig öröm látni azt, hogy egy szerző honnan indult, hiszen a kezdetleges művek - minden bájos esetlenségük ellenére - általában már magukban hordoznak bizonyos stílusjegyeket. Megvallom, legutoljára az egyetem ideje alatt olvastam Fejős Évát (legutóbb pont szintén egy krimit, a Most kezdődiket, amely egyébként a szerző első nyomtatásban megjelent regénye volt), annak meg már közel hét éve (!), így valós összehasonlítási alapom nincs, pusztán az emlékeimre hagyatkozhatom. (Viszont a hiányosságomat pótolandó, hamarosan belekezdek az Egyszer az életben című novelláskötetbe.) 

Amit nagyon fontos tudatosítani magunkban, az az, hogy a regény keletkezésének ideje 1989, a szerző pedig úgy és olyan formában hozta azt most nyilvánosságra, ahogyan akkor megírta. (Vagyis, nem dolgozta át korábbi művét.) Ennek megfelelően a történet és a stílus az 1980-as évek krimihullámába illeszkedik bele - és akár idesorolhatnánk a későbbi '90-es éveket is, hiszen az a korszak egészen az ezredfordulóig tartott. Ebben az időben tucatnyi magyar szerzőnek jelent meg regénye, többnyire álnéven, és főbb jellemzőik közé tartozott, hogy hőseik nem magyar nevet viseltek, és helyszínnek is egy, hazánknál egzotikusabb országot választottak. Műfajon belül inkább a ponyva kategóriába sorolandó ezen művek többsége - bár ennek nincs feltétlenül negatív vonzata. A Halál emlékül című köteten is érződik a(z akkori) kortársak hatása, Fejős itt még nem találta meg igazán a saját hangját, de már megfigyelhetőek bizonyos stílusjegyek, amelyek egész munkásságát végigkísérik. A szerző már ekkor is vonzódott az egzotikus tájakhoz, a cselekmény két fő helyszíne Mexikó és az Egyesült Államokbeli Washington, főhőse pedig újságíró - aki hogy, hogy nem később regényíróvá válik. 

Szóval, adott ez a több mint 30 éve írt történet, amelyen azonban - élvezhetőség szempontjából - cseppet sem fogott az idő. Nemcsak remek nosztalgia-hangulatot biztosít az olvasója számára, hanem egy kellően fordulatos, de ennek ellenére mégsem követhetetlenül bonyolult történetet. A végkifejlet mindenki számára tartogathat meglepetést: annak ellenére, hogy idő előtt rájöttem a gyilkos kilétére, volt, ami még engem is váratlanul ért. A történet maga klasszikus krimi, hőseinknek - jelen esetben Dianának, valamint a nyomozásban társául szegődő Ralphnak - kalandos és veszélyes utakon keresztül kell megoldást találniuk a gyilkosság-sorozatra, emellett (ahogyan az kell) egy pici romantikus szál is helyt kap a regényben. Fejős egyébként abból a szempontból még saját korát is megelőzte, hogy az alapanyag tökéletesen beilleszkedne A lány a vonaton óta népszerű grip-lit vonulatba is. Diana ugyanis egyedül neveli két gyermekét, ugyanis pár évvel ezelőtt vesztette el férjét, azóta pedig időnként alkoholproblémákkal küzd, majd saját szakállára kezd el nyomozni. (Ezt a szálat egyébként érdemes lett volna jobban kibontani, de hangsúlyozom, egy kezdő író első műveinek egyikéről van szó, így jelen esetben arról vitatkozni, hogy mit és hogyan lehetett volna, teljesen felesleges.) 

A Halál emlékül kétségkívül nem a legjobb Fejős Éva-regény, de nem is akar az lenni. Ahogyan a szerző is fogalmaz az előszóban, ezt a művet leginkább azon olvasóknak szánta, akik szeretnék megismerni egy másik arcát, akik nyitottak és kíváncsiak arra, hogyan is írt és látta a világot 22 évesen a ma már sztárszerzőnek számító Fejős. Annyit elárulhatok, hogy a rajongók biztosan nem fognak csalódni ebben a műben sem.

Értékelés: 10/8

Az eredetit itt olvashatod.


Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
FEJŐS ÉVA - Magyar