Hogyan kezdjem el? Hogy folytassam?

Nagyon sokan számoltok be arról, hogy remek, izgalmas, regénybe illő történeteket képzeltek el, ám ezeket mégsem sikerül papírra vetni úgy, ahogy szeretnétek. Van, aki elakad néhány oldal vagy egy-két fejezet megírása után, mások leblokkolnak nagyjából a sztori felénél, megint másoknak a kezdet nehéz...

Elmondom, én hogyan kezdtem. Rengeteget olvasó tinédzserként először a rövidebb, feszesebb műfajokkal kísérleteztem. Választottam egy témát - gyakran az unokatestvéremmel közösen választottuk és mindketten abban a témában írtunk novellát, tárcát, inspirálva egymást, és kicsit "versenyezve" is -, és az adott téma köré építettem fel az írást. (Az unokatestvérem egyébként ma már közgazdász, könyvvizsgáló, de a regények szerelmese, és nem lennék meglepve, ha egyszer előrukkolna egy regénykézirattal...)

A rövidebb írások sokkal inkább ígérnek sikerélményt egy szerzőpalánta számára, bár hozzáteszem, hogy szerintem a novellista mindig a nehezebb utat választja. Azonban gyakorlásnak először ezt ajánlom: rövidebb írásokat mindenféle témában. Nézd meg, mit tudsz kihozni magadból! Ez azért is jó, mert könnyebben megoldod a felmerülő problémákat, mint egy nagyobb lélegzetű mű esetén. Ha nem tudsz megbirkózni vele, akkor legfeljebb megpróbálsz írni egy új novellát ugyanabban a témában. Mindenképpen gyorsabban hoz sikerélményt, hiszen gyorsabban kész vagy vele, erősíti az önbizalmadat, és motivál, hogy írj gyakrabban, írj többet, merj kísérletezni! Ráadásul biztatást kaphatsz a környezetedtől, ami – főleg az első időben - nagyon fontos lehet számodra.

Én az első igazi biztatást gimnazistaként kaptam, amikor elküldtem három novellámat Kardos G. Györgynek. Anyu máig őrzi Kardos G. György válaszlevelét, azt a pozitív hangvételű üzenetet, ami - meggyőződésem - meghatározta a pályafutásomat. Néhány sor volt mindössze, és azt írta, hogy különlegesnek találja mind a témaválasztásaimat, mind pedig a hangot, amin megszólalok, ezért azt tanácsolja, hogy vegyem komolyan az írást, foglalkozzam vele, mert lát a novellákban ígéretet. Mi volt a különös ezekben a novellákban? Számomra leginkább az, ahogy átalakultam írás közben. Azzá váltam, akiről a novella szólt. Átalakultam, megváltoztam, és pontosan tudtam, éreztem például azt, hogy az egyik hősnőm miért tűnik el örökre egy próbafülkében... Számomra is furcsa és szürreális volt, amit a novellám hőse tett, mégis pontosan értettem és éreztem őt. Szerintem ez az állapot a legcsodálatosabb az írásban, amikor annyira bevonódsz egy történetbe, hogy valójában nem is te irányítasz, mint szerző, hanem csak kíséred a hőseidet. És persze ez az a "módszer", amelynek segítségével a szerző nagyon sok életet kipróbálhat...

Startra készen

Nekem a kezdetektől az vált be, hogy hagytam „történni a dolgokat”, nem készítettem vázlatot, és nem terveztem meg, hogy hová fogok eljutni. (Előfordult, hogy kipróbáltam a vázlattal és tovabbgondoltam, mi legyen majd a történet vége, de rájöttem, hogy engem zavar,  és nem is szórakoztat, ha megírás előtt ismerem a történet ívét, a fordulatokat, és ha tudom előre, hogy mi lesz a befejezés). Tehát mindig csak az alaphelyzetet találtam ki (a novelláknál is), ahonnan elindítottam a történetet. Ezt viszont eléggé átgondolom mindig, mielőtt elkezdenék írni.

Például amikor elkezdtem írni a Bangkok, tranzit című regényemet, csak Paul karakterét kezdtem kidolgozni magamban. Vele indult a történet. Annyit „tudtam" róla, hogy fegyelmezett férfi, aki sosem mert élni igazán, és sejtettem, hogy arcon fogja csapni, ha a kis rendezett világából a kaotikus Bangkokba érkezik. Paul felszáll a bangkoki járatra, semmi sem tetszik neki, és az ülésszomszédja, egy thai nő azt mondja neki: ha Bangkokba indulsz, ki kell nyitnod a lelkedet. Itt éreztem, hogy beszippant a történet, ekkor kezdtem igazán kíváncsi lenni Paulra. Aztán a gépen egy férfi, David észreveszi Pault, és magában elkönyveli, hogy ez a fickó is a kereső közé tartozik.

Ennél a pontnál ért villámcsapásként az az érzés, hogy ezt a regényt nem is én „uralom", hanem a sztori nélkülem gördül, és én csak követhetem, egyre növekvő kíváncsisággal. David nem is érti, miért is csodálkozik azon, hogy Paul kereső, hiszen ő maga is az. Amikor ezt leírtam, emlékszem, libabőrös lettem. Egy történet, egy sors, egy csomó titok, amit ez a félmondat magában hordozott...! Innentől felpörgött az egész. Mindig alig vártam, hogy írhassam tovább, hogy ott legyek a helyszínen – persze csak a fantáziámban -, és figyeljem a hőseimet, meg persze azt, hogy mi történik velük. Épp olyan izgalmas volt, mint olvasóként belefeledkezni egy regénybe, és várni, mi fog történni a következő fejezetben - a különbség csak az volt, hogy az én könyvem még messze nem készült el, és nem juthattam előrébb, nem tudhattam meg a „titkot", csak akkor, ha továbbírtam a történetet.

Csodálatos állapot volt, persze ezt már korábban is éreztem regényírás közben, de ez volt az első olyan kéziratom, amelynek megírásakor szinte igazi filmvásznon láttam magam előtt minden egyes jelenetet. A saját filmem pergett, vezettek a hőseim, én pedig loholtam utánuk, kísértem őket, kíváncsian figyeltem, mi lesz velük... Ez elmondhatatlanul jó érzés, azt hiszem, ezért csinálom az egészet: hogy megtudjam, hová visznek a szereplőim.

Másoknak viszont az válik be, ha vázlatot készítenek, utána megírják a sztorit a csavarokkal, fordulatokkal, és csak ezek után dolgozzák ki a párbeszédeket, árnyalják a karaktereket. Valamelyik külföldi szerző oldalán olvastam, hogy ő még képeket vagy rajzokat is keres a hősei megformálásához, mert csak akkor tud a karakterei fejével gondolkodni, ha képen is maga előtt látja őket.

Szerintem érdemes kipróbálni így is és úgy is, hiszen elég gyorsan ki fog derülni, hogy kinek hogyan a legjobb – de figyelem: az íráshoz türelem, fegyelem is kell, és persze sok-sok olvasás, sok-sok gyakorlás!

Holnap adok öt tippet ahhoz, hogy hogyan kezdd el az írást, kinek mutasd meg először a művedet, egy hét múlva ilyenkor pedig új témával jelentkezem. Segítség, elakadtam, hogyan folytassam? – erről a kérdésről írok a jövő héten.

 

Leveleiteket a fejoseva@fejoseva.com címen várom, illetve beszélgethetünk a facebook.com/fejoseva1 oldalon is.

Jó írást, jó olvasást kívánok!

Éva