Segítség, elakadtam, hogyan folytassam?

7 lehetséges ok, amiért megakadsz az írásban

Ha attól tartasz, hogy valami baj van veled, amiért elakadtál és nem tudod, hogyan folytasd a regényedet, akkor megnyugtatlak: ez néha-néha szinte minden szerzővel megtörténik (legalábbis azokkal a szerzőkkel, akikkel gyakran beszélgetek - beleértve magamat is, akivel azért kevesebbet beszélgetek, de ismerem a gyenge pontjaimat).

Hát igen, az első kérdés, hogy hol akadtál el?

1. A legelején

Ha rögtön az első oldal(ak) után akadsz el, akkor ez számomra azt jelenti, hogy még nincs rutinod. Jött egy nagy svung, belevágtál, de rájöttél, hogy a lendület és a lelkesedés nem visz végig a regényen. Igen, el kell kedvetlenítselek: az íráshoz idő kell, és bizony nem árt, ha képes vagy arra, hogy egyhelyben ülve, nagyon koncentráltan dolgozz, napi több órán keresztül.

Tehát, ha a legelején akadtál el, akkor azt javaslom, kezdd rövidebb lélegzetű írásokkal, de ha nincs hozzá kedved, akkor tűzz ki célt a regényeddel kapcsolatosan. Mondjuk legyen az a célod, hogy írj napi két fejezetet. Olvass sokat, mert az olvasmányaid a segítségedre fognak sietni! Ha a regény legelején akadtál el, akkor érdemes vázlatot készítened (amúgy is biztonságosabbnak érezheted eleinte, ha a legalább a főbb pontokat, fordulatokat előre kitalálod és lejegyzeteled magadnak), és annak mentén próbáld folytatni.

„Szerintem nem is jó ez a sztori” – sokan mondjátok az írásaitokról, ha elkedvetlenedtek. Ne ess abba a hibába, amibe annak idején én estem, vagyis ne hagyd félbe a regényt, és ne kezdj inkább másikba, hanem próbáld a meglévőt befejezni! Miért? Azért, mert nincs jobb érzés annál, mint amikor egy regény utolsó fejezeteit írod. Higgy nekem, én sokszor átéltem ezt a mámoros, utolsó egy-két hetet. Akkor már minden a regényről szól, szinte jelen sem vagyok a „normális” életemben, csak a könyvemben. Felfokozott, boldog állapot ez, nagyon jó, ha már itt tartasz.

Ha a legelején akadsz el, annak szerintem az az oka, hogy nincs rutinod, vagy az, hogy mégsem találod érdekesnek a témafelvetésedet. Amennyiben ez utóbbiról van szó (bár szerintem kevesen kezdenek úgy bele egy témába, hogy aztán rájöjjenek: mégsem érdekes számukra), akkor persze hagyd abba és kezdj újat, mert annak semmi értelme, hogy olyan történettel kínlódj, ami nem érdekel.

2. Bevezetted a történetet, de nem tudod, hogyan tovább

Ilyenkor az olvasmányélményeid segíthetnek. Vedd elő a kedvenc regényeidet, lapozd át őket, olvasd el a legkedvesebb jeleneteket! Nem másolni fogod a megoldásaikat, hanem – remélhetőleg - megérkeznek a sajátjaid.

3. Valakivel elolvastattad a félig elkészült írást, és negatív kritikát kaptál

Nagyon nehéz lesz eleinte, de próbálj nem foglalkozni vele! Ez a te könyved, a te történeted. Még ha adsz is az illető véleményére, akkor se feledd, hogy mindenkinek más az ízlése. Nem várhatod el, hogy akár a legjobb barátod lelkendezzen az írásodért! Értem, hogy meg akarod mutatni másoknak, amit alkottál, de nagyon jól meg kellene választanod, hogy kinek adod oda, hiszen a szerző lelke - ha a művéről, az „édesgyerekéről” van szó - nagyon sérülékeny. Próbálj leülni a géphez és úgy folytatni, mintha mi sem történt volna! És próbáld kivárni, amíg elkészülsz, csak utána mutasd meg másoknak.

Valaki mesélte, hogy megírt egy regényt, és azóta az ismerőseivel olvastatja (immár évek óta), és ha valaki kritikát mond róla, akkor azonnal átírja a történetet. Hát így nem megy. Szerintem az a legfontosabb, hogy saját magadnak megfelelj, hogy saját magadat szórakoztasd írás közben a regényeddel. Nekem legalábbis ez a legfőbb motivációm már gyerekkorom óta: azért írok, mert élvezem az írást, és csak az érdekel, hogy számomra „olvasóként” szórakoztató lenne-e ez a regény. Így én legfeljebb az unokatesómnak és az egyik szakmabeli barátomnak, Balázsnak mutatom meg a készülőben lévő regény fejezeteit. Sosem kérek tőlük véleményt, és ezt tudják is! Annyit szoktak kérdezni: „Hol késik a folytatás, mikor olvashatom tovább?”. Ilyen „előolvasókat” kívánok neked is, mert ha efféle biztatást kapsz, akkor átlendülsz a holtpontokon, és nem akaszt meg semmiféle negatív kritika.

4. Alapvető ismereteid hiányoznak a témáról/helyszínről

Ez valóban probléma lehet. Emlékszem, annak idején, amikor még csak próbálgattam a szárnyaimat, és csak megkezdett regényeim voltak, befejezettek nem, belekezdtem egy új regénybe, amivel elakadtam. Méghozzá azért, mert számomra teljesen ismeretlen terepre merészkedtem: a regény egyik helyszíne Dél-Afrika volt, és az apartheidhez kapcsolódott az a szál. Azonban hiába olvastam utána, egyszerűen azt éreztem, hogy egyáltalán nem ismerem a körülményeket, nem jártam a helyszínen, és rájöttem, hogy ez nekem így túlságosan nagy falat. Nagyjából nyolcvan oldalnyi kézirat volt meg a regényből, amikor feladtam. Szerintem ésszerű döntést hoztam. Tanultam belőle: soha többé nem írtam olyan helyszínről, ahol nem jártam többször is, mert nagyon-nagyon érezhető – szerintem -, ha egy szerző az internetről, útikönyvekből szerzi be az ismereteit, és nem adja vissza a helyszíneket úgy, hogy az olvasó odaképzelhesse magát. És olyan témáról sem írtam azóta, amit nem ismertem, aminek nem jártam én magam utána. Inkább azt választottam, hogy kitaláltam néhány képzeletbeli helyszínt (a Holtodiglan/Most kezdődik-ben például Ghenerrát és Perint). Ez azért is volt jó, mert abszolút hagyatkozhattam a képzeletemre, ez pedig jót tett a regény fordulatainak is. Kezdő szerzőként izgalmas, és szerintem jó megoldás volt.

Ha speciális témát tűztél a regényed középpontjába, érdemes utánajárnod, akár bejelentkezned arra a helyre, ahol ezzel foglalkoznak, és tanulmányoznod egy kicsit azt a témát, amiről írni akarsz. Mire gondolok? Például biztosan nem lett volna központi kérdés a Helló, London című regényemben a béranyaság, nem szerepelt volna benne egy moszkvai termékenységi klinika, ha nem készítettem volna a meddőségi problémákról több újságcikket, ha nem beszéltem volna nagyon sokszor az érintettekkel (béranyákkal, gyerekre váró párokkal), és ha nem néztem volna át alaposan (egy erre szakosodott ügyvéd segítségével) a jogi vonatkozásokat. Persze talán úgy is érdekes lett volna a sztori, ha ezeknek nem járok utána, de azt hiszem, ez egy kis „bónusz”, hogy a történet akár pontosan így is megtörténhetne, vagy megtörténhetett volna.

5. Nem tudsz mit kezdeni a szereplőiddel

Ez a rutin hiánya. Szerintem ilyenkor szakadj ki a történetből, és nyiss új dokumentumot a számítógépedben (vagy húzz magad elé tiszta papírokat). Írd fel egy-egy külön oldalra a fontosabb szereplőid nevét, és helyezd őket helyzetbe: tedd fel mindannyiuknak ugyanazokat a kérdéseket, és válaszolj is a nevükben. Figyeld meg, ha jól belehelyezkedsz mindegyik szereplőd fejébe, gondolataiba, akkor egészen másképp fognak reagálni ugyanazokra a kérdésekre! Más lesz a „mondanivalójuk”, a szóhasználatuk – nagyon érdekes játék ez. Nem beszélve arról, hogy fejleszti a dialógusírást, amire nagyon sok szerzőnek nagy szüksége van, mert vagy nem elég bátor a párbeszédeket illetően, vagy nem életszerűek, esetleg unalmasak a dialógusai...

6. Túlbonyolítottad a történetet, és már te is belezavarodtál

Ilyenkor jön jól a vázlat, amit az elején készítettél. Nekem vázlatom sosem volt, de ez a probléma általában nem is érintett. Engem a „regényközép-válság” érint, vagyis amikor a regény közepén járok, és azon tűnődöm, vajon mi ez az egész, be tudom-e fejezni, egyáltalán, meg tudok-e írni egy könyvet? (Ez sok-sok befejezett kézirat után is felmerül bennem, és szerintem így normális. Addig leszek „normális”, amíg kételkedem ilyesmiben, jaj nekem, ha már biztosra megyek... Bár nem könnyű ez az időszak nekem - ilyenkor nem írok hetekig, csak a szeretteimmel, barátaimmal szeretném megerősíttetni, hogy igen, be tudom majd fejezni, lesz ebből könyv -, mégis, azt gondolom, ha nem kételkednék önmagamban és a regényemben, az azt jelentené, hogy rutinná vált az írás. Ezt pedig nagyon nem szeretném.) Nekem egyébként a barátaim nemigen segítenek ma már a regényközép-válságaim során, mert legyintve mondják: „Tizenvalahány könyved megjelent, ez is el fog készülni!”. Azt tanácsolom, hogy efféle elakadás esetén, ha még nincs igazán rutinod, vedd elő a vázlataidat, és azok segítségével folytasd. Ha nincs vázlatod, akkor olvasd újra a regényt, jegyezd fel magadnak a főbb fordulatokat, aztán próbálj írni egy vázlatot arról, hogy mi történjen a következő fejezetekben!

7. Nem tudod, hogyan fejezd be

Sokan azért akadnak el a regény kétharmadánál, mert egyszerűen félnek a befejezéstől. Félnek tőle, pedig, ha addig egységben volt a könyv, akkor a befejezés adni fogja magát. Hidd el, a legjobb érzés a regény utolsó egyharmadát írni, ereszd bele magad a történetbe, és írj naponta annyit, amennyit csak tudsz! Nem baj, ha másnap kihúzod, amit írtál – a kihúzott részek ugyanannyit hozzátesznek a regényedhez, mint azok, amik ott maradnak. Ezeken tanulod szerkeszteni a kéziratot, tanulod a szakmai nagyvonalúságot (egy profi szerző nem ragaszkodik kézzel-lábbal a leírt szövegéhez, hanem képes belőle elereszteni, kidobni belőle részeket), és immár azt is tudod, hogy mit NEM akarsz. Írj naponta, és jönni fog a befejezés.

Hétfőn adok még néhány tippet arra az esetre, ha elakadtál az írásban.

Jövő péntekre pedig két témát ajánlok, kérlek, írd meg a Facebook-oldalamra (www.facebook.com/fejoseva1), hogy melyikről olvasnál szívesebben elsőként:

Hogyan írjak jó párbeszédet?
Kész vagyok a regénnyel, mit tegyek, hogy megjelenjen?

Jó hétvégét, jó írást kívánok,

Szeretettel: Éva