Elérhetőségek

FEJŐS ÉVA

Itt tudsz nekem levelet/üzenetet írni:
E-mail: fejoseva@fejoseva.com

 



Heléna és Ábel, a két nagy kedvencem

CSAK EGY TÁNC

A legújabb kedvencem a Csak egy tánc. Ebben a történetben megengedtem magamnak azt a „luxust”, hogy a hőseim csak a Balatonig, Csopakig utazzanak. Egyébként már volt olyan könyvem, amelynek egy része a Balatonon, a déli parton, Siófokon játszódott (Mert nekünk szeretnünk kell egymást, majd erről is írok részletesen, mert a fantasyszál és a szereplőgárda miatt nagyon közel áll hozzám ez a regény), és most az északi partra utaztunk. Két nagyon erőteljes főhőssel: egyikük Heléna, a kiöregedő balett-táncos, aki valójában sosem képes megöregedni, és bár negyvenes éveiben jár, mentalitásában, erőben, temperamentumában és kinézetében is felveszi a versenyt a tíz-tizenkét évvel fiatalabbakkal. Ráadásul három gyerek édesanyja, és menyasszony. A nyarakat nagyhatalmú, hatalmaskodó apja csopaki panziójában kialakított lakásában tölti a gyerekeivel, ahol az eljegyzésre is sor kerül. Az eseményre azonban nemcsak a kissé ficsúr tévés vőlegénye érkezik meg, hanem exe is, az éles eszű, jóképű, de rendkívül lusta és a piáról éppen leszokni igyekvő tényfeltáró újságíró, Ábel is. Véletlenül csöppen be, aztán kiborul, és az eljegyzés után váratlanul lelép a vőlegénnyel, talán éjszakai pecázásra. A vőlegény viszont másnap sem kerül elő, sőt harmadnap és negyednap sem... Mindenki Ábelt okolja, egyre gyanúsabbá válik, csak tizenéves lánya, Dorina kel a védelmére. De valahogy elő kéne keríteni a tévést, hiszen hamarosan adásban lesz, és a rendőrök kezdik majd keresni!

Imádtam írni ezt a történetet is, lubickoltam minden karakterben. Heléna, a csodált nő, aki el is várja, hogy csodálják, aki simán bevállalja, hogy egy tehetségkutatóban zsűrizzen, és a bulvár percenként írjon az életéről – egyik pillanatról a másikra törik össze. Ábel, a lumpen újságíró, akit tulajdonképpen nem is zavar, hogy az exe volt lakásában héderel, és csak akkor ír cikket, amikor kedve van, olyat, amihez kedve van – hirtelen össze kell kapnia magát, ráadásul apaként is szükség van rá. Dorina, a tizenéves, érzékeny lelkű, látszólag semmivel sem törődő nagylány, akinek mégis az a legfontosabb, hogy együtt legyen a család, és hogy a barátnője ne hozzon olyan döntést, amit talán megbánna... Barátságok, kötődések, rokoni kapcsolatok, áldozathozatal, háborúskodás, békekötés, fontos döntések... nagyon szeretem, imádom a Csak egy táncot. Ha most egyetlen könyvet kellene javasolnom elolvasásra, hát legyen ez! Nagyon friss, nagyon modern, van benne krimiszál, szerelmes (nagyon! Pedig alig van szerelmesregényem: ezen kívül a Hotel Balit és a Karácsony New Yorkban-t tartom igazán annak), és úgy utaztat, hogy közben itthon maradunk, a magyar tenger partján, nagyon mai szereplőkkel.

Megnézem a könyvet!

A Csak egy tánc egyik helyszínén, Balatonfüreden fotózott le Kustány Kata

Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
FEJŐS ÉVA - Magyar