Megírtam a Csajok folytatását!

Nagyon sokszor elképzeltem, hogy írok majd egy görögös hangulatú, Görögországban játszódó regényt, de ehhez túl kevés volt a görög élményem: egyszer – nagyon régen – egy hét Észak-Görögországban, Paraliában, aztán jóval később egy hét Krétán, egynapos látogatással Santorinin, három éve egy Égei-tengeri hajóút (kiszállhattunk Athénban, Santorinin, Korfu szigetén is). Aztán tavaly első ízben eljutottam Thassosra, ahol Kata barátnőméknek van egy nyaralójuk, és akkor éreztem, hogy kezd valahogy áradni bennem a “görögös életérzés”. Így nem is lepődtem meg, amikor a Csajok 2.-t úgy kezdtem (nem tervezetten), hogy Móni felnőtt lánya, Lili – aki idegenvezetőként dolgozik kint – felveti: a csajok és Márk ellátogathatnának Thassosra…

Tavaly Kata végigrohanta velem a szigetet.

Idén viszont meghívott egy laza tizenkét napos “együttélésre” (egyedül volt a gyerekekkel, és engem is kettesben hívott Lindával), úgyhogy elindultunk, és be is laktuk Katáék nappaliját.

Ekkor már túlvoltam a Csajok 2. felén, és titokban terveztem, hogy Thassoson fogom befejezni, ahol végül is a történet játszódik, de egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy meg tudom tenni ott, hiszen az volt a legfontosabb, hogy a gyerekek délelőtt és délután is tudjanak strandolni velünk, és ugye a tengernél még akkor is árgus szemmel figyeljük őket, ha sekély a víz… aztán a többi közös gyerekes program. Három gyerekkel nem tűnt egyszerűnek, este viszont dumáltunk, a tengert, a csillagokat néztük a teraszról, néha pedig elmentünk ötösben vacsorázni, és utána altatás, majd a csillagok bámulása és a tenger morajlása háttérzajként a beszélgetéshez.

De megtaláltam az időt: a délutáni alvást! Igaz, Kata mindig mondta, menjek le a kert aljába, a szikláról be lehet ereszkedni egy létrán az átlátszó, majdhogynem türkiz színű tengerbe, és szinte test alakú bemélyedésbe fekve napozhatnék, de inkább átadtam neki ezt a lehetőséget, én pedig a teraszon írtam a könyvet, vagy leszaladtam a Koala Beach Bárba, és annak teraszán folytattam.

A környezet sokat segített, nemcsak abban, hogy a hangulatot visszaadjam, hanem abban is, hogy elképesztő tempóban beinduljon a sztori. A végére muszáj volt persze egy kicsit átugrani Santorinire (csak a könyvben), de az utolsó napokban már feldobva, boldogan strandoltam, hiszen a kézirat ment tovább a maga útján, elküldtem Münz Andrisnak, a szerkesztőmnek.

Mostanában azt kérdezem magamtól: hogyhogy csak most…? Csak most utaztattam hősömet, hőseimet Görögországba? Talán azért is alakult ez így, mert most érzem azt, hogy visszamennék, bármikor, bármelyik szigetre, de azért szuper érzés az is, hogy a nagyon barátságos, vendéglátó és mosolygós Thassos végül díszletet adott ennek a könyvemnek.

Ja, hogy a Csajok visszatértek?

Sokáig elképzelni sem tudtam ezt. Amikor valaki kérte, folytassam a történetet, mosolyogtam, de magamban azt mondtam: Soha!

Így voltam amúgy az Endrődi-Dóra sztorival is, aztán egyszer csak visszatértek a mindennapjaimba, olyan erősen és szinte zavaróan, hogy muszáj volt megírnom a Mi sem voltunk angyalokat.

Nemrég pedig azon gondolkoztam, mennyi vicces dolog történt velem anyaként is, miként a barátnőimmel, ismerőseimmel, és hirtelen arra jöttem rá, hogy kellene erről az élethelyzetről is humorosan írni, de úgy, hogy bejönnek fiatal, huszonéves szereplők is. És akkor eszembe jutott Flóra, Móni, Hanna és Márk… vajon mi lehet velük?

Ekkor már egyértelmű volt számomra hogy a Csajok vissza akarnak térni.

És most már itt vannak!

Olvassátok úgy, hogy közben az Instagram-profilomon megnézitek a helyszínen készült fotóimat is!

Megnézem a könyvet!