Elérhetőségek

FEJŐS ÉVA

Itt tudsz nekem levelet/üzenetet írni:
E-mail: fejoseva@fejoseva.com

 



Örökre Görögbe, vagyis a Santorini-Athén tengely

Amikor elkezdtem írni az Örökre Görögbe-t, azt hittem, ez is egy “szóló” regényem lesz, dacára, hogy a Fejős Éva-univerzum régóta ismert szereplői a történet hősei. Elsőként Ladányi Nikit, a vágyott újságíró-énemet említem, de magánnyomozó nagyanyja sem maradhatott ki belőle, sőt igazi nagy utazást tesz Lujza, a Csajokból ismert Márk nagyija is. Vagyis van néhány előzményregény, amelynek elolvasását csak ajánlani tudom, de olvasásuk nélkül is tökéletesen érthető a könyv. Ezek, időrendben: Karibi nyár, Nápolyi vakáció, November lánya, Margarita. Illetve a Csajok és a Csajok 2. is besorolhat az Örökre Görögbe elé, de mint írtam, az előzmények nélkül is bekapcsolódhatsz a történetbe.

Tehát Santorini. Ide utazik a magánnyomozó nagyi, újdonsült barátnőjével, Lujzával, hogy aztán Niki itthon aggódjon értük, hiszen “nem nekik való a rengeteg lépcső azon a szigeten”. A nagyik azonban jobban tudják, mi való nekik… Santorini egy olyan helyszín, ahová bármikor odarepítem magam képzeletben. Kétszer jártam a szigeten, és amikor ott voltam, biztos voltam benne, hogy majd egyszer írok róla – de végül sok-sok évig nem írtam. Hanem éppen most, a lezárások, pandémia alatt, amikor nemhogy távoli helyszínre, hanem Görögországba elutazni is szinte lehetetlen volt. Maradt a vágyakozás, és nekem az írás, ami tényleg elutaztatott. És itt jön a lényeg. Bejött egy athéni helyszín még (és, ha igazán pontos akarok lenni, akkor egy karibi is), és egyre inkább azt éreztem, hogy Athénnel még dolgom van. Az athéni szállal még dolgom van, ami egy másik történetet vetített elém.

Hát így történt, hogy az Örökre Görögbe végül kétkötetesre sikerült. A másodikat, az Athén, végállomást is szeretném mielőtt “elolvastatni” Veletek, ezért terveim szerint még 2021 nyarán megjelenik! Tehát maradtam Görögországban, ha már annyi évig nem írtam róla – leszámítva a Csajok 2.-t, ami Thassoson játszódik –, akkor most Athén is igazi szereplővé válik, mint a Cuba Libre-ben maga Kuba. 

Tehát várlak Titeket Athénban, miután felfedeztétek Santorinit!
 

Örökre Görögbe, vagyis a Santorini-Athén tengely

Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
FEJŐS ÉVA - Magyar