Elérhetőségek

FEJŐS ÉVA

Itt tudsz nekem levelet/üzenetet írni:
E-mail: fejoseva@fejoseva.com

 



Az első dedikálásról...

Nemrég múlt 11 éve, hogy a Bangkok, tranzit megjelent (2008-ban), és megváltozott az életem. Akkortól már nem a fiókomnak írom a regényeimet, mint addig... 

A 2008-as Könyvhétre volt belistázva a könyv, június 5-én jelent meg. Megkaptam a kiadóban az 50 példányomat, boldogan osztogattam a szeretteimnek, és nagyon cidrizve vártam a június 7-i első dedikálást. Tudtam persze, hogy az elsőn nem lesznek sokan, még senki sem olvashatta akkorra a könyvet, ráadásul elsőkönyves szerzőnek számítottam (a ‘99-ben megjelent Holtodiglan ellenére). 

Nőklapjás újságíróként éppen június 7-én délelőtt egy riportot (tényleg riport, nem interjú - ez két különböző műfaj, sokszor sajna még újságíróktól is hallom, hogy keverik) készítettem az Ulpius akkori tiiniköny-sztárszerzőjével, az Amerikából érkezett Cecily von Ziegesarral. Végigjártunk különböző helyszíneket a Bad Girl írójával, megmutatta, hol időzött szívesen, amikor egy évet Magyarországon élt és egy rádióadónál dolgozott. 

Hogy őszinte legyek, korábban halvány gőzöm sem volt róla, ki az a Cecily von Ziegesar.  Ő egy tinisorozat szerzője, nagyon kedves volt, elmesélte, hogy New Yorkban egy közösségi író-irodába jár regényt írni, van ott egy asztala (amit bérel), és igyekszik egy héten négyszer odamenni, ahol egyébként más írókkal együtt ül és mindenki ír. 

Cecily Bad Girl-jéből tévésorozat készült, amit az amerikai tévék már sugároztak, de ő nem érezte különösebben népszerűnek magát, és nagyon szerény volt. 

Közeledett  a délután 5 óra. A kiadóban előre szóltak, hogy egyszerre fogunk Cecilyvel dedikálni, és többször felhívták a figyelmemet: nem szabad kiborulnom, ha hozzám alig jönnek majd. 

Ötkor ráadásul leszakadt az ég. A tévés operatőrök is az esővédőnek számító napernyők alá bújtak. Mi Cecilyvel ázottan leültünk a vizes asztalhoz. 

És akkor váratlan dolog történt. Megindult rohanva felénk egy sikítozó, fiatal tömeg. És bizony egyenesen hozzánk tartottak. Na nem hozzám: mint kiderült, Cecily hihetelen nagy magyar tini olvasótábora buszokkal érkezett a Könyvhétre, hogy dedikálást kapjon a kedvencétől. 

A tévék később azt mutatták, ahogy egy új magyar szerző (én) előtt kígyózik az esőben a sor. 

Hozzám a szüleim, a párom, az unokatesóm, Balázs, egy volt osztálytársnőm (véletlenül látott meg) és egy Nők Lapja-rajongó olvasóm érkezett dedikáltatni. 

A kiadóban este mondták, ne aggódjak, jövőre más lesz. 

Egy évre rá, 2009-ben négy órát dedikáltam a Vörösmarty téren, és sokatoknak ma is az egyik kedvence a Bangkok, tranzit. És azóta már nagyon-nagyon sok regényemet dedikálhattam Nektek. Köszönöm, hogy rám találtatok

Az első dedikálásról...

Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
FEJŐS ÉVA - Magyar