Elérhetőségek

FEJŐS ÉVA

Instagram Facebook


Azt csináld, amiben a legjobban érzed magad!

Az előző történetben már írtam a szerződésről, amit a regénypályázat eredményeként kaptam. Azonban hiába kaptam ezt, a kiadó nem sokkal a pályázat eredményhirdetése után lehúzta a redőnyt. Lehet, hogy emiatt mások elkeseredtek volna, de én a továbblépésen gondolkoztam. A kiadóban ajánlottak egy másikat, ahová be is hívtak, és elmondták, ők inkább dokumentumkönyveket és interjúköteteket adnak ki, fel is kértek egy interjúkötet megírására. Akkor még – kis túlzással – azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák az interjút, de persze úgy gondoltam, ehhez, mint mondjuk a focihoz, bárki ért. Hiszen mi a nehéz abban, hogy leülsz valakivel, kérdezgeted, ő válaszol, és a végén megírod?

Hát akkor még nem gondoltam, hogy majd lesz, aki végigcsacsog velem négy-öt-hat órát, és a végén abból kell megszerkesztenem egy viszonylag rövid tartalmú írást, amelynek van füle, farka, íve. Megszenvedtem a tizen-valahány interjúval, de a végén tulajdonképpen elég érdekes anyag állt össze. Csakhogy... a kiadó időközben csődbe ment.

Én pedig, ahelyett, hogy a kész könyveimmel házaltam volna tovább, úgy gondoltam, folytatom tovább, amiben jól érzem magam: az új történetek megírását.

Az évek során több befejezett regénykéziratom született. Akkor mindig jobbnak tartottam az újabbat a réginél – ma már örülök, hogy ezek közül egyik sem látott napvilágot. Tulajdonképpen ezeken tanultam, még akkor is, amikor már szabadúszó újságíróként kezdtem dolgozni. Kommunikációt később tanultam, akkor, amikor már stabil, állandó munkatárs voltam külsősként újságoknál, magazinoknál, de ma úgy érzem, a gyakorlat többet adott, mint később, amikor strukturáltam, amit már megtanultam a munkám során. Az újságíráshoz egyébként az interjúkötet készítésekor jött meg a kedvem: arra gondoltam, ha sikerülne bedolgoznom magam szerkesztőségekhez, akkor az írás lehetne a kenyerem, vagyis az a tevékenység, amit a legjobban szeretek. Így aztán, bár bizonyos helyzetekben gátlásos voltam, attól sosem féltem, hogy az ötleteimmel, cikkeimmel bekopogjak a szerkesztőségek ajtaján. És ezek az ajtók, amikor a szerkesztők látták, hogy szívvel csinálom, pontos vagyok, kitartó, és bármilyen téma nyomába eredek, kitárultak előttem. Én még a klasszikus gyakornoki pozícióval kezdtem bizonyos lapoknál, de például a Vasárnapi Hírekbe éppen nyáron érkeztem, amikor az újságírók többsége szabin volt, úgyhogy rögtön nagy anyagokat, sőt riportokat készíthettem. Én is meglepődtem, hogy megkaptam azokat a témákat megírásra, amiket kitaláltam, és sokat tanultam abból, ahogyan megszerkesztették, meghúzták az anyagaimat, átírták a lead-jeimet (a cikk bevezetése), vagy éppen az általam adott címeket dobták kukába, hogy helyettük frappánsabbat, rövidebbet adjanak.

Mindeközben írtam magamnak a regényeket, novellákat. Néhány barátom és a családtagjaim megkapták olvasásra, és a hónapok, évek során ők lettek a biztos olvasótáborom. Jó, nem voltak sokan, úgy négyen-öten, a véleményük számított (főleg mert bátorítottak és várták az újabb kéziratot), de alapvetően akkor is saját magamnak írtam. Gondoltam rá, idővel jó lenne könyv formájában viszontlátni a történeteimet, de nem volt bennem türelmetlenség, hiszen nem a kiadás volt a cél, nem a megjelenésre fókuszáltam, hanem arra, hogy micsoda szuper dolog benne lenni egy történetben.

Tinédzserként a kézilabda mellett a novellaírás volt az imádott hobbim



Vissza az előző oldalra!
FEJŐS ÉVA - Magyar