Elérhetőségek

FEJŐS ÉVA

Itt tudsz nekem levelet/üzenetet írni:
E-mail: fejoseva@fejoseva.com

 



Szélhámos játszma

A Szélhámos-sorozat Fejős Éva álnéven írt, laza, humoros, szexi sorozata, amit azért kezdett álnéven írni, mert egy másfajta, könnyedebb stílus, és kevésbé szövevényes történetvezetés jellemzi, mint a regényeit. Hősei fiatalok, vagányak, szabadszájúak, az első részt imádták az olvasók.
“Felvállalom a nevemmel, annyira sokan akartak már találkozni Sydney Scott-tal, ráadásul csak pozitív visszajelzéseket kapott “másik énem”, Sydney” – mondta Fejős Éva a második kötet megjelenése után.
 
Szélhámos sorozat:
1. rész: Szélhámos szerelem
2. rész: Szélhámos játszma

 


Néhány hétig tévésztár voltam, sokan ismeretlenül is megkedveltek, és gondolom, legalább annyian utálnak már. Kiléptem az életemből, belementem egy kamukapcsolatba, és most vége. Szabad vagyok. Nem is értem, mi ütött belém tegnap, amikor elmenekültem. Hiszen csak eddig tartott, nem kellett volna felhúznom magam, és akkor nem találkozom az őrült zaklatómmal sem. Most már vége, hamarosan megkapom a show-ért a pénzt, visszafizetem a hiteleimet, és szabad emberként élem az életemet. Visszaáll a korábbi, nem túl izgalmas életritmusom. Egy ideig még megismernek az emberek az utcán, aztán az is elmúlik, leszállnak rólam az idióták, a zaklatók, Tina is megnyugszik, hogy nem halásztam el tőle Arielt, és ennyi.”
Gyarmati Bora, a Szélhámos játszmából már megismert huszonhárom éves sminkes és Somlay Ariel, a világ hatodik legjobb teniszezőjének kamukapcsolata a show befejeztével – úgy tűnik – véget ér. Mégis maradnak kínzó kérdések. Miért akarja valaki Borát elrabolni? Ki lehet-e keveredni a titkok, elhallgatások, hazugságok útvesztőjéből? Vajon tényleg kamuszerelem volt Bora és Ariel magas hőfokon izzó kapcsolata?

Megjelenés éve: 2019.

Kiadó: Erawan

A “leleplező” videót itt nézhetitek meg

Itt olvashatod el a regény “kulisszatitkait!”

Mit tudsz a Szélhámos-sorozatról?
Készítettem Nektek egy játékos kvízt a Szélhámos-sorozat első három kötetével kapcsolatban. Játsszatok, töltsétek ki, mielőtt elolvassátok a negyedik részt, a Szélhámos csábítást!

Szélhámos játszma

Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
FEJŐS ÉVA - Magyar